Nagyvilág

Észak-Korea három rakétát is fellőtt szerdán

JUNG YEON-JE / AFP
JUNG YEON-JE / AFP

Észak-Korea szerdán felbocsátott három rakétát, köztük egy „feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát”, néhány órával azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget – közölte a dél-koreai hadsereg.

Biden útjának egyik célja volt, hogy megerősítse Szöul és Tokió amerikai támogatását Phenjan nukleáris fenyegetése miatt. Szöul szerint a három rakétát Szunanból, Phenjan egyik külvárosából indították a Japán(Keleti)-tenger irányába.

A feltételezett interkontinentális ballisztikus „rakéta hatótávolsága mintegy 360 kilométer, magassága pedig mintegy 540 kilométer” volt – derült ki a dél-koreai vezérkar közleményéből.

A második ballisztikus rakéta „20 kilométeres magasságban tűnt el”, a harmadik – feltételezhetően egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta – pedig mintegy 760 kilométert tett meg 60 kilométeres magasságban. A japán védelmi minisztérium szerint az egyik rakéta „szabálytalan pályát” követett.

Phenjan olyan technológiát fejleszt, amely lehetővé tenné a rakéták manőverezését a felbocsátás után, beleértve a „hiperszonikus siklótechnológiát”, amely megnehezítené a rakétavédelmi rendszerek számára a rakéták elfogását.

Az, hogy Észak-Korea ma egymás után egy feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát és rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat indított, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait közvetlenül sértő, törvénytelen cselekedet,

közölte a szöuli kormány a Nemzetbiztonsági Tanács ülését követően.

A dél-koreai hadsereg azt is közölte, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok szárazföldi rakétagyakorlatot hajtott végre, és vadászgépeket mozgósított válaszul Észak-Korea rakétaprovokációira.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik