Nagyvilág

Csehországban is azonosították a majomhimlőt

Azonosították a majomhimlőt Csehországban egy nő szervezetében, aki nemrég tért vissza egy belgiumi fesztiválról, közölték a hatóságok kedden.

A Reuters cikke szerint a pácienst egy prágai kórházban kezelik.

Összesen három főt teszteltek egyébként majomhimlőre Csehországban, de a másik két esetben még nem érkezett meg az eredmény.

Majomhimlővel fertőzött beteget egyébként szintén kedden Magyarország nyugati szomszédjában, Szlovéniában is találtak már.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak ellene.

A betegségről bővebben itt írtunk korábban:

Kapcsolódó
Terjed a majomhimlő, de nem kell járványtól tartani
Jelenlegi ismereteink szerint a vírus enyhébb megbetegedést okozó variánsáról van szó. Nehezen terjed emberről emberre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik