A következő élő közvetítés része A lengyel elnök már júniusban ajtót nyitna az EU-ban Ukrajnának

Ukrajna gesztusa: különleges jogok a lengyel állampolgároknak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a parlament ülésén bejelentette, hogy hamarosan törvényjavaslatot terjeszt a törvényhozás elé, amely alapján különleges jogi státust adnak Lengyelország állampolgárainak Ukrajna területén – írta az MTI.

Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő az UNIAN hírügynökség tájékoztatása szerint elmondta, hogy a tervezet jelenleg kidolgozás alatt áll a külügyminisztériumban, és hasonló lesz a Lengyelországban az ukránok támogatásáról hozott törvényhez.

Figyelemmel arra a törvényre, amelyet Lengyelországban fogadtak el az Ukrajnából ideiglenesen áttelepült személyekről, és amely valójában egyenlővé tette Ukrajna állampolgárait Lengyelország állampolgáraival, kivéve a szavazati jogot. Ennek megfelelően Ukrajnában az államfő kezdeményezésére, mondhatni hasonló törvényt fogadnak el – fejtette ki a szóvivő.

AZ UNIAN emlékeztetett arra, hogy március 16-án Lengyelországban életbe lépett az a jogszabály, amely rendelkezik az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt az országba érkező ukrajnai állampolgárok támogatásáról. A hírügynökség ismertetése szerint a törvény szabályozza az ukránok lengyelországi tartózkodásának jogszerűségét és a számukra nyújtott átfogó támogatást.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik