Nagyvilág

Új miniszterelnöke lesz Franciaországnak

Ludovic MARIN / POOL / AFP
Ludovic MARIN / POOL / AFP

Emmanuel Macron francia államfő Élisabeth Borne eddigi munkaügyi minisztert nevezte ki hétfőn új miniszterelnöknek a távozó Jean Castex helyére, aki a hagyományoknak megfelelően benyújtotta lemondását a három héttel ezelőtt újraválasztott köztársasági elnöknek.

Harminc év után először van ismét női miniszterelnöke Franciaországnak.
A 61 éves Élisabeth Borne 2020 óta vezette a munkaügyi tárcát, 2019 és 2020 között környezetvédelmi, 2017 és 2019 között pedig közlekedési miniszter volt. A technokrata politikus korábbi szocialista kormányok idején miniszteri tisztségviselőként dolgozott, s a francia államvasutak (SNCF) stratégiai igazgatója is volt. 2017-ben csatlakozott Emmanuel Macron pártjához, s azóta valamennyi kormányának a tagja volt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik