Nagyvilág koronavírus

Észak-Korea elismerte hat koronavírusos beteg halálát

KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP

Hatan meghaltak, és 350 ezer embert kezelnek koronavírussal, amely „robbanásszerűen” terjedt el Észak-Koreában – közölte pénteken a helyi állami média az AP híradása szerint. A bejelentés mindössze egy nappal azután jött, hogy Észak-Korea hivatalosan is elismerte a koronavírus-járvány kitörését.

Észak-Korea valószínűleg nem rendelkezik elegendő teszttel és egyéb orvosi felszereléssel. Mivel az ország egészségügyi rendszere romokban hever, a lakosság oltatlan és alultáplált, a járvány itt különösen pusztító lehet.

Az észak-koreai állami hírügynökség szerint április vége óta 350 ezer embert regisztráltak lázas betegséggel, közülük 162 200-an gyógyultak meg. Csütörtökön azonban 18 ezer új esetet találtak, és 187 800 embert izoláltak is kezelés céljából. A közzétett információk szerint a hat halálos áldozat közül az egyik omikron variánssal fertőződött meg.

Az már önmagában szokatlan, hogy az elszigetelt ország elismeri bármilyen fertőző betegség terjedését, mivel a politikai vezetés ma is rendkívül büszke az eredményeire, és érzékeny a szocialista utópiájával kapcsolatos, kívülről érkező észrevételekre.

Egyes szakértők azonban lehetségesnek tartják, hogy a járvány kitörésének elismerése éppen azt jelzi: Észak-Korea immár hajlandó külső segítséget elfogadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik