Nagyvilág koronavírus

Elvitte a Covid az egymilliomodik amerikai áldozatát is

SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Közben egyre lazábbak a maszkviselési szabályok az országban, és csak az idősek vehetik fel a 4. oltást.

Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma meghaladta az egymilliót – jelentette be csütörtökön a washingtoni Fehér Ház. Joe Biden elnök a következőket írta nyilatkozatában az MTI szerint:

Ébernek kell maradnunk a világjárvánnyal szemben, és mindent meg kell tennünk a lehető legtöbb emberélet megmentése érdekében, ahogy azt eddig is megtettük minden korábbinál több teszttel, vakcinával és kezeléssel.

Az országban több hónapig tartó csökkenés után egy hónapja ismét emelkedik a megbetegedések napi száma. A halálos áldozatok számát tekintve az Egyesült Államok világelső, megelőzi Brazíliát, Indiát és Oroszországot is.

Az országban korábban feloldották a maszk viselésének követelményét, és most már csak a beltéri használatot javasolják. Sok helyen ugyanakkor – például a gazdasági és kulturális központ New Yorkban – a maszkok még mindig nagyon gyakoriak az utcán is.

Az Egyesült Államokban a lakosság 66 százaléka, a 65 év felettieknek pedig több mint 90 százaléka teljes oltást kapott. A vakcina negyedik adagja viszont jelenleg csak az 50 év felettiek számára érhető el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik