A következő élő közvetítés része Lavrov szerint hiába az embargó, az oroszok találnak vevőt az olajra

Zelenszkij repülőgépeket és helikoptereket kért Szlovákiától

Maksz Pszibisevszkij / AP / MTI
Maksz Pszibisevszkij / AP / MTI

Köszönetet mondott Szlovákiának az eddigi segítségnyújtásért, és további fegyvereket, konkrétan repülőgépeket és helikoptereket kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pozsonyi parlamentben videókonferencia keretében elmondott beszédében kedden.

Zelenszkij az eddigi védelmi segítségnyújtás folytatását kérte, valamint Szlovákia hozzájárulását az Oroszország elleni szankciók életbe léptetéséhez és Ukrajna európai perspektívájának támogatásához. Az ukrán elnök azt kérte, hogy „Szlovákia legyen Ukrajna hangja” az Európai Unióban, írja az MTI.

A fegyver az elsődleges és fő eszköz arra, hogy legyőzzük őket. Az ukránok mindig emlékezni fognak, hogy Szlovákia azt adta, amire igazán szükségünk volt, és van lehetőség arra, hogy ezt folytassuk. Repülőkről és helikopterekről beszélek

– mondta Zelenszkij.

Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy Ukrajna győztesként, Oroszország pedig legyőzöttként kerüljön ki ebből a háborúból

– jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő Zelenszkij beszédére reagálva.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik