A következő élő közvetítés része Putyin beszédet mondott a győzelem napján, de elmaradt a nagy bejelentés, vörös festékkel öntötték arcon Oroszország varsói nagykövetét

Az ukránok szerint az oroszok Herszon teljes megszállására kézülnek

Wojtek RADWANSKI / AFP
Wojtek RADWANSKI / AFP

Oroszország megkezdte a felkészülést a dél-ukrajnai Herszon megye teljes megszállására, ennek érdekében megerősítette tüzérségét az általa 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím-félsziget északi részén, jelentette ki Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő szerint Oroszország céljai között szerepel a Donyec-medencében lévő két régió, Donyeck és Luhanszk megye teljes elfoglalása, emellett pedig a Krímmel szomszédos Herszont is teljesen el akarja foglalni.

A megyeszékhely, Herszon már több hete orosz ellenőrzés alatt áll. A dél-ukrajnai régióra Motuzjanik szerint elsősorban azért van szüksége Oroszországnak, mert ivóvizet és elektromos áramot a Krím elcsatolása előtt onnan kapott a félsziget.

A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy az elmúlt napokban Oroszország több, mint kétszeresére növelte a Kalibr típusú robotrepülőgép-hordozók számát a Fekete-tengeren, és jelenleg hét ilyen hajó tartózkodik ott, összesen legfeljebb 50 lövedékkel. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán védelmi tárca adatai szerint a múlt héten még csak három ilyen orosz hordozóhajó volt a Fekete-tengeren, legfeljebb 20 robotrepülőgéppel, írja az MTI.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik