Nagyvilág

Bugár Béla kilépett a Szövetségből

Bugár Béla / Facebook
Bugár Béla / Facebook
Szerinte a felvidéki magyarok közös pártjában jelenleg rombolás folyik.

Bugár Béla kilépett a három pártból – Magyar Közösség Pártja,  Most-Híd, Összefogás – összeolvadó egységes felvidéki magyar politikai szervezetből – írja a Paraméter a politikus Facebook-bejegyzése alapján.

A Híd korábbi elnöke a Szövetség elnökének, Forró Krisztiánnak azt írta, nagyon nehéz döntést hozott, de úgy véli, az új egyesült pártban olyan romboló folyamatok zajlanak, amivel nem tud azonosluni. Szerinte ezért felelős az elnök is, aki nem fékezi meg korábbi pártja, az MKP platform tagjait.

Mintha nem az új egyesült párt elnöke, hanem az MKP Platform elnöke lennél.

Bugár Béla szerint a megyei, önkormányzati választásoknál is  feszültségeket okoz, hogy az MKP próbálja kiszorítani a másik két egykori párt platformjait.

Tudod, mi a Hídban megtanultuk, hogy az együttműködés kompromisszumokkal is jár, hiszen, ha az egyik fél visszalépése erősíti az egész pártot, ez az egész közösség javára válik. Jelenleg az erőből való politizálásnak vagyunk a tanúi, s ennek tudható be a párt gyengülése is.

Bugár leginkább a volt MKP-s szavazókat sajnálja, mert így újból elveszik 3 százaléknyi szavazat, a Szövetség nem jut be a  parlamentbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik