Nagyvilág

A menekültek élelmezése címén próbálnak pénzt kicsalni a kárpátaljaiaktól

Joseph Galanakis / NurPhoto / Getty Images
Joseph Galanakis / NurPhoto / Getty Images

Nemrég a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjének állítólagos megbízásából ismeretlenek hívogatták a térség lakóit, és meghatározott pénzösszegek átutalását kérték a katonaság támogatására – írta meg a Kárpáti Igaz Szó.

Pontos célként a csalóka belső menekültek ellátását, étkeztetését jelölték meg. A csalók egy helyi újságírót is megtaláltak, ő azt mondta, a kagyló másik felén azzal szembesítették, hogy korábban jelezte, adakozni szeretne, még egy ezt hitelesítő dokumentumot is aláírt. Ezzel kapcsolatban keresik, hogy utalja el az általa bevállalt összeget. Neki végül úgy sikerült leszerelnie a csalókat, hogy a rendőrséggel kezdett el fenyegetőzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik