Nagyvilág

Előzetesbe került a volt szlovák belügyminiszter

Jakub Gavlak / MTI / EPA
Jakub Gavlak / MTI / EPA

Elrendelte szombaton Robert Kalinák korábbi szlovák belügyminiszter előzetes letartóztatását a bazini speciális büntetőbíróság, közölte a törvényszék szóvivője újságírókkal.

Kalinák fellebbezett a döntés ellen, amiről a legfelsőbb bíróságnak kell majd döntenie, de a volt miniszter addig is őrizetben marad.

Robert Kalinákot hivatali visszaéléssel, bűnszervezet létrehozásával és támogatásával valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség, írja az MTI. Az ügyészség azért kezdeményezte Kalinák előzetes letartóztatását, mert a vádhatóság szerint félő, hogy szabadlábon befolyásolná a tanúkat, szakértőket vagy más módon akadályozná az igazságszolgáltatást.

Az ügyben szintén érintett Robert Fico korábbi miniszterelnök, aki jelenleg parlamenti képviselő, ezért az ügyészség mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte. Tibor Gaspar volt rendőrfőkapitány ellen szintén eljárás folyik az ügyben.

Kapcsolódó
Az eljárás alá vont Robert Fico szerint Szlovákia nem jogállam, hanem amerikai tartomány
A bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsított volt kormányfő szerint Zuzana Caputová köztársasági elnök is Washington érdekeit szolgáló „nőcike”.

Fico és Kalinák is visszautasítja a vádakat, amelyeket politikai indíttatásúnak minősítettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik