Először hozott nyilvánosságra a háború kezdete óta ukrán veszteséglistát hétfőn az orosz védelmi minisztérium, az elesettek névsora 23 ezer 367 ember személyi adatait tartalmazza – írja az MTI.
A moszkvai katonai tárca az ukrán hadsereg, a nemzeti gárda és a külföldi zsoldosok veszteségeiről szóló, a Telegram-csatornáján megosztott adatokat megbízhatónak nevezte, a gárda esetében megjegyezve, hogy az információk valódi ukrán dokumentumokból származnak. A hivatalos iratokra hivatkozó közlemény szerint a 3057-es katonai egység katonái és az annak részét képező Azov különleges rendeltetésű különítmény büntetőalakulatának katonái között „jelentősek” voltak a veszteségek a március 29-én rögzített állapot szerint.
A minisztérium szerint jelenleg „az ukrán fél tényleges, dokumentált, helyrehozhatatlan veszteségei 23 367 embert számlálnak”. A veszteséglista az elesett ukrán katonák nevét, születési dátumát, rendfokozatát, haláluk helyét és körülményeit, valamint az eltemetésük helyét tartalmazza. A tárca közölte, hogy nagyszámú dezertált, sebesült és eltűnt ukrán katona adataival is rendelkezik.
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfő délelőtt ismertetett hadijelentésben azt mondta, hogy az összesítés értelmében a háború kezdete óta az ukrán fegyveres erők összesen
- 139 repülőgépet,
- 483 drónt,
- 250 légvédelmi rakétarendszert,
- 2326 harckocsit és páncélozott harcjárművet, 254 rakéta-sorozatvetőt,
- 1004 tüzérségi löveget és aknavetőt,
- valamint 2184 speciális katonai járművet veszítettek.