Nagyvilág

Kiállítás nyílt Kim Dzsongun „halhatatlan érdemeiről” Észak-Koreában

Jung Yeon-je / AFP
Jung Yeon-je / AFP

Új kiállítás nyílt Észak-Korea egyik legfőbb múzeumában Kim Dzsong Un vezető hatalomra kerülése 10. évfordulója alkalmából – jelentette hétfőn a kommunista állam hírügynöksége, írja az MTI.

A KCNA tájékoztatása szerint Koreai Forradalmi Múzeum tárlata Kim Dzsong Un „halhatatlan érdemeinek” van szentelve.

A kiállítási tárgyak többsége, ideértve a fényképeket és a bemutatott videófelvételeket az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapárt 2016 májusi kongresszusára összpontosítanak, amelyen az észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy felelős nukleáris hatalommá teszi hazáját. Hírügynökségek felidézték, hogy Kim Dzsong Un akkor kijelentette, hogy Phenjan csakis abban az esetben fogja bevetni nukleáris fegyvereit, ha az ország szuverenitása kerülne veszélybe.

A kiállított tárgyak között szerepel Kim Dzsong Un 2017 novemberében írt levele, amelyben bejelentette az állami nukleáris erők megalakulását, miután Észak-Korea sikeresen tesztelt egy új, interkontinentális ballisztikus rakétát.

A KCNA egy külön hírben számolt be arról, hogy Kim Dzsong Un hatalomra kerülésének 10. évfordulója alkalmából országos gyűlést tartottak, amelynek résztvevői az észak-koreai vezetőt méltatták, amiért a KCNA fogalmazásában

az országot egy teljes körű katonai hatalommá tette erőteljes fizikai védelmi eszközökkel.

Kim Dzsong Un hivatalosan 2012. április 11-én került hatalomra a Koreai Munkapárt főtitkáraként, miután apja, az országot 1994 óta irányító Kim Dzsong Il 2011 decemberében elhunyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik