Élő Nagyvilág

Az ukránok bejelentették, hogy kiszorították az oroszokat Kijev környékéről

Andrea Carrubba / Anadolu Agency (Photo by Andrea Carrubba / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Andrea Carrubba / Anadolu Agency (Photo by Andrea Carrubba / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Kiszorították az oroszokat Kijev környékéről is, de a veszély nem múlt el

A hírt Hanna Maljar az ukrán védelmi miniszter helyettes közölte szombat este.  A bejelentés szerint a főváros körül mintegy harminc települést sikerült visszafoglalniuk az ukrán erőknek. Ukrán és nyugyati források szerint egyre valószínűbb, hogy  az oroszok Kelet-Ukrajnába csoportosítják át az erőiket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében arra figyelmeztetett, hogy a visszavonuló orosz csapatok aknákat hagyhatnak hátra lakóházak, elhagyott felszerelések, sőt, akár holttestek közelében.

Az államfő szerint a visszavonulás nem jelenti azt, hogy enyhülne a háborús helyzet, mert a távolból továbbra is mérhetnek rakétacsapásokat az oroszok azokra a településekre, amelyeket most elhagytak. Kelet-Ukrajnában pedig heves harcokra lehet számítani. Az aknákkal kapcsolatos állítását független források nem erősítették meg.

A fővárostól északnyugatra lévő Bucsa településen tömegsírra bukkantak, amelyben 280 férfi holttestét találták meg,  közölték a helyi hatóságok. A vonatkozó jelentések szerint orosz katonák célirányosan végezték ki a férfiakat Bucsa településen.

Tarasz Bezerovec ukrán újságíró, politikai elemző a Twitteren azt írta: a 16 és 60 év közötti férfiakat megölték, több megkötözött holttesten fejlövés nyomaira bukkantak.

Az AFP helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy több mint húsz, civil ruhát viselő holttestet látott a város egyik utcáján. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója arról számolt be, hogy ukrán katonák huzalok segítségével húzták be civilek holttesteit az utcákról, attól tartva, hogy a halottak közvetlen közelében aknák lehetnek. Helyiek szerint a távozó orosz katonák több polgári személyt megöltek a városban.

Több mint négyezer civilt evakuáltak szombaton az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint, köztük 1200-at Mariupolból

Irina Verescsuk azt mondta, összesen 4217 civilt evakuáltak humanitárius folyosókon keresztül Ukrajnában szombaton. A Telegramon kiadott közleménye szerint az ostromlott Mariupol városból és az orosz kézen lévő Berdjanszk városból 1263-an jutottak el saját járműveikkel az ukrán kormány által ellenőrzött Zaporizzsja városába. Berdjanszkból több mint 300 mariupoli lakos 10 autóbuszból álló konvoj segítségével szintén Zaporizzsja felé indult.

Ukrajna keleti luhanszki régiójában is folytatódtak a kitelepítések: összesen 2650-en hagyták el Szeverodonyeck, Rubizsne, Liszicsanszk, Kreminna, Popaszna és Nyzsne városokat – közölte a miniszterelnök-helyettes. Zaporizzsjából 17 autóbusz érte el Berdjanszk városát, és várhatóan vasárnap reggel folytatják a mariupoli lakosok evakuálását. Egyes buszok megpróbálnak közelebb jutni Mariupolhoz – tette hozzá.

Mariupolt, amelyet orosz ellenőrzőpontok vesznek körül, hetek óta intenzív bombázások érik Az ukrán hatóságok súlyos humanitárius vészhelyzetnek minősítették a helyzetet.

Több mint 170 háborúellenes tüntetőt letartóztattak Oroszországban

Az orosz rendőrség százhetvenhat embert vett őrizetbe szombaton az ukrajnai orosz invázió elleni különböző tüntetéseken – írja az AlJazeera egy oroszországi civil szervezetre hivatkozva. A tüntetések alatti letartóztatásokat figyelő OVD-Info azt közölte, hogy a rendőrség tizennégy városban járt el ilyen módon a tüntetőkkel országszerte.

Az AFP egyik moszkvai újságírója szemtanúja volt több mint húsz ember elfogásának, akiket rohamrendőrök vettek őrizetbe a főváros központjában található népszerű Zarjagye-parkban, miközben sűrűn hullott a hó.

Nehézfegyvereket kér a Nyugattól Ukrajna

Miközben Oroszország a haderejét Ukrajna déli és keleti részére csoportosítja át, Mikhajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szombaton felszólította az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy szállítsanak nehézfegyvereket az országnak.

Az oroszok Kijevből és Csernyihivből való gyors visszavonulása után egyértelmű, hogy Oroszország taktikát váltott – a keleti és dél irányú mozgást, amely a megszállt nagyobb területek ellenőrzésére (nem csak a donyecki és luhanszki régiókban) irányul, és hogy ott erősebben megvessék a lábukat

– mondta.

Az orosz hadsereg a héten nyilvánvalóvá tette, hogy Ukrajna inváziójának „első szakasza” lezárult, és kivonja erőit Kijev és Csernyihiv környékéről. Ezt abból a célból teszik, hogy inkább az ország keleti részén fekvő Donbász régióra összpontosíthassanak. A „különleges katonai művelet” új szakaszára vonatkozó bejelentés Oroszország szempontjából részben politikai fedezetet nyújthat arra, hogy megmagyarázzák a Kijev körüli összecsapások sikertelenségét. Az ukrán hatóságok ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy az orosz erők felpörgetik a katonai tevékenységüket Donbászban.

„Partnereinknek végre meg kell érteniük, hogy az általuk vágyott „afganizáció” és a hosszan tartó, Oroszországot kimerítő konfliktus nem fog megvalósulni” – mondta Podoljak. Szerinte Oroszország terve, hogy a déli és keleti területekre próbálja beásni magát, oda telepítve a légvédelmet, hogy így jelentősen csökkentse a veszteségeit.

Podoljak szerint a nehézfegyverekre azért lenne szüksége Ukrajnának, hogy minél előbb felszabadítsák Herszont, az ország keleti részét, és kiüldözzék az oroszokat amilyen hamar csak lehet.

(CNN)

Felvonták az ukrán zászlót a csernobili atomerőműben

Ez az orosz erők kivonulása után szombaton történt az atomerőmű fölött diszponáló állami vállalat közleménye szerint.

Ma, április 2-án 11 órakor felvonták az ukrán zászlót a csernobili atomerőműben, és elénekelték a himnuszt

áll az Energoatom cég Telegramon kiadott közleményében. Az ünnepségen állítólag jelen volt a csernobili atomerőmű teljes személyzete, amely február 24-e óta töretlenül dolgozott az orosz megszállás alatt is.

A ma már nem működő atomerőművet február végén, az Ukrajna elleni invázió első hetében foglalták el az oroszok a környező területekkel együtt.

(CNN)

Az orosz erők állítólag gyorsan távoznak Kijev és Csernyihiv térségéből

Az orosz erők gyorsan vonulnak vissza az észak-ukrajnai Kijev és Csernyihiv térségéből, és az a céljuk, hogy megvessék lábukat keleten és délen – közölte szombaton Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója.

A kijevi és csernyihivi területekről történő gyors orosz kivonulás után teljesen világos, hogy Oroszország egy másik kiemelt taktikát választott: keletre és délre vonul vissza, megtartva az ellenőrzést a megszállt területek nagy része felett, és ott erős állást épít ki

– írta a Telegram közösségi portálon a tanácsadó.

Egy másik helyszínen, a délkelet-ukrajnai ostromlott Mariupol kikötővárosból kimenekített emberek péntek este buszokon a Kijev által ellenőrzött Zaporizzsjába érkeztek – számolt be az AFP francia hírügynökség. A konvoj azokat a mariupoli lakosokat szállította, akiknek sikerült eljutniuk az orosz erők által elfoglalt Bergyanszk városába, ahol a járművekre szállhattak – közölték az AFP-nek az emberek és a tisztségviselők. Amikor megérkeztek Zaporizzsja külvárosába, néhány evakuált sírva fakadt a megkönnyebbüléstől, attól hogy ismét ukrán területen van.

Több Mariupolból elmenekült ember az AFP-nek elmondta: 15 kilométert vagy még többet kellett gyalogolnia, hogy elhagyja a várost, mielőtt járművet talált, hogy folytassa útját. Utazásuk 12 órás buszozással ért véget, amely számos ellenőrzőponton keresztül vezetett, mielőtt megérkeztek Zaporizzsjába. Ez az út a háború előtt csak három óráig tartott volna.

Meghalt az ukrán miniszterelnök-helyettes férje

Megölték Olha Stefanishyna ukrán miniszterelnök-helyettes férjét csütörtökön, közölte Lesia Vasylenko parlamenti képviselő a Twitter-oldalán.

Mint írta, a férfi orosz rakétatámadásban veszítette életét, amikor Csernyihiv civil lakóinak evakuálásában vett részt.

Tegnap többet sírtam, mint a háború 36 napja alatt összesen. Kollégám, Olha Stefanishyna férjét megölték. Hősként hat meg, amikor Csernyihiv evakuálását végezte. Felfoghatatlan tragédia

– írta Vasylenko pénteken késő délután a közösségi oldalán.

Moszkva a Nemzetközi Űrállomáson is megszüntetné együttműködéseit

A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és más közös űrprojektekben dolgozó partnerek közötti normális kapcsolatok helyreállítása csakis akkor lehetséges, ha a Moszkva elleni nyugati szankciókat feloldják – közölte Oroszország űrkutatási igazgatója szombaton.

Az MTI tudósítása szerint Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz vezérigazgatója a közösségi médiában nyilvánosságra hozott bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a szankciók célja „az orosz gazdaság megfojtása, népünk kétségbeesésbe kergetése és éhínségbe taszítása, országunk térdre kényszerítése. Ezek az intézkedések nem fognak sikerrel járni, de a szándékok egyértelműek.”

Ezért azt hiszem, hogy a Nemzetközi Űrállomás és más projektek partnerei közötti normális kapcsolatok helyreállítása csakis az illegális szankciók teljes és feltétel nélküli megszüntetésével lehetséges

– hangoztatta Rogozin.

Hozzátette, a Roszkozmosz javaslatait arról, hogy mikor szüntessék meg az együttműködést a Nemzetközi Űrállomáson az Egyesült Államok, Kanada, az Európai Unió és Japán űrügynökségeivel, hamarosan ismertetik az orosz hatóságokkal. Korábban azt mondta, hogy a szankciók tönkre tehetik az ISS-szel kapcsolatos amerikai-orosz partnerséget.

John Cleese a háborúval szállt bele a magyar választásokba

A Monthy Python csoport tagja, a színész és író Cleese az alábbi posztot rakta ki a Twitterre:

Kérdés a magyar szavazókhoz:

 

Magyarország ötvenhatos brutális lerohanását az alábbi követte el:

– Ukrajna

– Oroszország

 

Válaszoljanak a szavazólapjaikon, kérem.

Egyébként hacsak nincs egy váratlan C opció is, ahol a válasz a mindkettő, akkor egyik sem helyes, hiszen mindkét ország a Szovjetunió tagja volt, amikor az megszállta Magyarországot.

Zelenszkij szerint a visszavonuló oroszok aknákat rejtenek el a házakban

És a holttestekben is. Az ukrán elnök szombat reggel beszélt arról, hogy szerinte a visszavonuló oroszok katasztrófát okoznak Kijev környékén, és gyakorlatilag mindent aláaknáznak. Arról is beszélt, hogy az oroszok lassan vonulnak vissza Kijev écs Csernihiv mellől, de látszik a visszavonulás. Az ukrán hadsereg szerint 29 települést foglaltak vissza Kijev és Csernihiv környékén.

Egy orosz oknyomozó oldal arról ír, hogy Putyint harmincötször látogatta meg egy rákspecialista Szocsiban

Az Agents Media közzétette az orvosok feljegyzéseit, akik állítólag megvizsgálták korábban Vlagyimir Putyin elnököt. A feljegyzésekből az derül ki, hogy Putyinnak hosszú ideig lehettek hátproblémái, és mostanában harmincötször látogatta meg Szocsiban egy pajzsmirigyrák-specialista. Egyelőre senki más nem erősítette meg a híreket.

Amerika szovjet gyártmányú tankokat juttathat Ukrajnának

A Reuters arról ír, hogy Volodimir Zelenszkij elnök kérésére hamarosan szovjet gyártmányú tankokat kaphat Ukrajna. A tankokat az Egyesült Államok a szövetségeseitől szerzi, de azt pontosan nem tudni, mely országokról van szó. A tankok arra szolgálnának, hogy a Donbasz régióban az ukrán haderő csapásokat tudjon mérni az orosz csapatokra. Ez lenne az első alkalom, hogy az Egyesült Államok tankokat juttat egy országnak.

Hatezer civilt mentettek ki

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette péntek éjjeli szokásos videóüzenetében, hogy az eltelt egy nap során több mint hatezer civilt tudtak kimenekíteni Donyeck, Luhanszk és Zaporizzsja régióból, közülük több mint háromezret Mariupol városból, mert ezeken a helyeken működtek a humanitárius folyosók.

Pénteken megérkezett az ukrán hadsereg ellenőrizte Zaporizzsjába több tucatnyi autóbusz, tele mariupoli civilekkel – jelentette az AFP hírügynökség tudósítója a helyszínről. A hírügynökség megjegyezte: nem lehet tudni, hogy Zelenszkij adataiban benne van-e ez a sok száz ember.

Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes azt közölte egy videófelvétellel alátámasztva, hogy 42 busz érkezett Zaporizzsjába, a tudósító 30-at tudott összeszámolni. Olyan mariupoliakról van szó, akik előtte saját járműveiken el tudtak jutni az orosz kézen lévő Berdjanszkba, egy köztes településre. Az oroszok Berdjanszkban szállították őket buszokra.

Az ukrán légierő továbbra is ellenőrzése alatt tartja az ország légterét, a támadó orosz erők sikertelenül próbálják felszámolni a légierőt – közölte péntek este Mikola Olescsuk altábornagy, a fegyvernem parancsnoka közleményben. Az orosz hadsereg kevésbé támad harci gépekkel és bombázókkal, inkább a távolból rakétákkal – tette hozzá. Olescsuk modern fegyvereket kért az ország nyugati szövetségeseitől, köztük harci gépeket, légvédelmi rakétákat.

A dpa hírügynökség megjegyezte, hogy a tábornok kijelentéseinek helytállóságát független forrásból egyelőre nem lehet ellenőrizni.

(MTI)

Olvasói sztorik