Nagyvilág koronavírus

60 magyar a járvány miatt nem tud majd szavazni

Hector RETAMAL / AFP
Hector RETAMAL / AFP

A koronavírus-járvány miatt lezárt Sanghajban ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a magyarországi országgyűlési választásra – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán az MTI-vel.

A sanghaji hatóságok vasárnap jelentették be, hogy hétfőtől két szakaszban lezárják a várost a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében, miután az esetek száma a járvány kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a kínai városban. Hétfőtől a város keleti felében található lakónegyedeket zárták le öt napra, a város nyugati felét pedig péntektől kezdve érinti majd a lezárás. A lezárás idejére az érintett területeken élők nem hagyhatják el az otthonukat, a szükséges használati cikkeket és élelmiszereket pedig kizárólag házhoz szállítás útján szerezhetik be.

Az NVI közleményében azt írta, szerdán kaptak hivatalos tájékoztatást a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) arról, hogy a járványügyi lezárások miatt ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a sanghaji főkonzulátuson.

Az NVI azt közölte, a főkonzulátus beszámolója szerint a sanghaji önkormányzat a koronavírus-járvány kezelése érdekében március 29-től kijárási tilalmat rendelt el, amelynek értelmében az épületek, illetve lakások elhagyása nem lehetséges. Nem lehet továbbá belépni a városba és elhagyni sem lehet annak területét. Hozzátették: a kijárási tilalom előreláthatólag április 5-ig tart.

Mindezek miatt sem a felkészülés, sem a külképviseleti szavazás megrendezése nem lehetséges

– írták.

Megjegyezték: 60 választópolgár jelezte korábban, hogy Sanghajban szeretne szavazni.

Kapcsolódó
Sok érvénytelen szavazat várható, igennel viszont alig valaki voksol majd a népszavazáson
A négy népszavazási kérdésből egy olyan van, ahol az ellenzékiek véleménye kicsit eltér a kormánypárti szavazókétól – már azok között, akik egyáltalán részt akarnak venni a referendumon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik