Megkapták a második hivatalos figyelmeztetésüket is az orosz cenzortól, a Roszkomnadzortól, ezúttal azért, mert elfelejtették megemlíteni egy civil szervezet kapcsán, hogy az az orosz törvények szerint „külföldi ügynöknek” számít. A Novaja Gazeta régóta nincs könnyű helyzetben, nemrég például úgy döntöttek, hogy nem tudósítanak az ukrajnai háborúról, mert az új törvények szerint nem lehet leírni azt, hogy háború van. A döntés mögött az a szándék volt, hogy legalább az a maradék független sajtó megmaradjon, ami még működik a törvények ellenére.
A következő élő közvetítés része
Megmérgezték Roman Abramovicsot, a Chelsea tulajdonosát; több elrabolt ukrán polgármestert holtan találtak meg
A háború végéig leáll a munkával a Nobel-békedíjas Novaja Gazeta
Oleksandr GIMANOV / AFP
2022. 03. 28. 14:14
Oleksandr GIMANOV / AFP
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
