A cél Ukrajna demilitarizálása és nácitlanítása
– mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, mielőtt megindította a teljes körű inváziót Ukrajna ellen. A háborúhoz vezető orosz valóságértelmezés fontos eleme volt, hogy megpróbálják Ukrajnára ráégetni a náci címkét, ami elsőre különös vádnak hangzik egy olyan állammal szemben, melyet Holokauszt-túlélők leszármazottja vezet.
Az ukrán parlament éppen a béke utolsó hetében fogadott el egy törvényt, amely kriminalizálta az antiszemitizmust. A jogszabályt az országban elszaporodó gyűlölet-bűncselekmények hívták életre: zsinagógákat és zsidó emlékműveket rongáltak meg, valamint az SS-t életető felvonulásokat tartottak Kijevben és más városokban. 2018-ban az ország zsidó vezetői közleményben hívták fel a figyelmet az antiszemita közhangulat térnyerésére. A 2014-es forradalom óta a nacionalista emlékezetpolitika jegyében több olyan vitatott történelmi alak (például Sztepan Bandera) kapott köztéri szobrot, aki a nácik kollaboránsa volt.
A szélsőjobboldal a politikai döntéshozás szintjéig is elért. A Svodoba nevű párt elnöke korábban arról beszélt, hogy az országot „moszkovita zsidók” irányítják. Azonban a forradalom óta eltelt nyolc évben ez a párt folyamatosan veszített a népszerűségéből, és a 2019-es választáson egy szélsőjobboldali pártszövetség részeként is csak egy képviselőt delegált a törvényhozásba.
Amikor Putyin „nácimentesítésről” beszél, egyértelműen az Azov milíciára céloz, amely 2014-ben került a figyelem középpontjába.
Ők a legjobb harcosaink
– méltatta Petro Porosenko egykori ukrán elnök a paramilitáris szervezetet, miután visszafoglalták Mariupolt az oroszok által támogatott szakadároktól. Néhány hónappal azután, hogy visszaszerezték az ellenőrzést a stratégiai fontosságú kikötőváros felett, az egységet 2014. november 12-én hivatalosan is integrálták az Ukrán Nemzeti Gárdába, így az önkéntesekből álló szervezetből hivatásos katonai zászlóalj lett.
Az Azov egy szélsőjobboldali katonai egység, amelynek becslések szerint 900 tagja van, többségében ultranacionalisták, akiket neonáci és a fehér felsőbbrendűséget hirdető nézetek terjesztésével vádolnak. A csoport az oroszbarát szeparatisták ellen harcolt Donyeckben, Ukrajna keleti régiójában.
2014 májusában az egység önkéntes alapon szerveződött, egy ultranacionalista és egy neonáci csoport fúziójából jött létre, melyek tagjai bevándorlókat, romákat és a nézeteikkel szemben álló embereket bántalmaztak. Bár bázisának az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolt tekintik (innen az elnevezés), a csoport magja a kelet-ukrajnai Harkivból származik. Innen ered a csoport szoros kapcsolata Arszen Avakov akkori belügyminiszterrel, aki a 2000-es évek közepén a harkivi régió kormányzója volt, amikor az Azov egyik elődje szorosan együttműködött a hatóságokkal. Az egységet 2014-ben az Avakov azért is támogatta, mert a kormány felismerte, hogy a hadsereg túl gyenge az oroszbarát szeparatisták elleni harchoz. Az önkéntes zászlóaljak főként oligarchák pénzéből működtek. Közülük a legismertebb Igor Kolomojszkij energiamágnás, a Dnyipropetrovszka régió akkori kormányzója, aki az Azov mellett más félkatonai egységeket is finanszírozott.
A szervezetet Andrij Biletszkij alapította. Ő korábban úgy nyilatkozott, Ukrajna célja, hogy
a világ fehér fajait egy végső keresztes hadjáratba vezesse a szemiták vezette alsóbbrendű fajok ellen.
A követői által Fehér Uralkodónak becézett Biletszkij 2014-ben parlamenti képviselő lett, majd az Azov-veteránokkal együtt pártot alapított, mellyel azonban 2019-ben leszerepelt a választáson.
2015-ben Andrij Diacsenko, az Azov szóvivője azt mondta, hogy újoncaik 10-20 százaléka náci, azt viszont tagadta, hogy egészében véve a szervezet a náci ideológiát vallaná.
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának 2016-os jelentése emberi jogok megsértésével vádolja az Azov ezredet. 2015 novembere és 2016 februárja között az Azov civil épületekbe telepítette a fegyvereit, ahonnan kitette a lakosokat. Szintén dokumentált, hogy milícia 2014 szeptembere és 2015 februárja között civilek által lakott területeket vett célba, és tömegével fosztott ki polgári otthonokat. A jelentés azzal is vádolta a zászlóaljt, hogy 2014 szeptemberében négy fogvatartottól kínzással szerzett bizonyítékokat, amelyeket később felhasználtak ellenük a tárgyalásuk során, továbbá megtagadták tőlük, hogy orvosok lássák el a sérüléseiket, amelyeket a vallatás során szereztek.
Egy másik ENSZ jelentés szerint az Azov tagjai 2014 májusában elraboltak és megkínoztak egy nőt zaporizzsjai régióban, majd tömeges nemi erőszakkal fenyegették meg, de még aznap szabadon engedték. 2014 szeptemberében a milícia tagjai megerőszakoltak és bántalmaztak egy fogyatékkal élőt férfit, aki az esetet követően pszichiátriára került, 2015 januárjában pedig egy sportiskola pincéjében vízbefojtással és árammal kínoztak meg egy férfit, aki a donyecki népköztársaság támogatója volt.
Hasonló esetekről számolt be a Human Rights Watch:
Tény az is, hogy visszaélések mindkét oldalon történtek: az ENSZ olyan esetről is beszámol, amikor az oroszbarát szeparatisták kezére jutott az Azov milícia egyik embere, akit elektrosokkal kínoztak meg, és kihúzták a fogait.
2018 januárjában az Azov bevetette járőröző egységét, hogy úgymond rendet tegyen Kijevben. Ehelyett az egység pogromokat hajtott végre a romák ellen, és megtámadta az LMBTQ közösség tagjait. „Ukrajna a világ egyetlen olyan országa, amelynek fegyveres erőiben neonáci alakulat működik” – írta róluk 2019-ben az amerikai The Nation című magazin tudósítója.
Ukrajna csakugyan a szélsőjobboldal új nemzetközi központjává vált. Három kontinensről dokumentáltan csatlakoztak férfiak az Azov kiképző egységeihez, hogy a hasonlóan gondolókkal együtt harci tapasztalatot szerezzenek. Kaliforniában az FBI négy fehér felsőbbrendűség hívőt vett őrizetbe, akik az Azovtól kaphattak kiképzést.
A szélsőjobboldali, radikális etnicista nézetek és csoportosulások térnyerése Ukrajnában egy széles körben dokumentált jelenség, azonban fontos látni, hogy a Putyin által sugalmazott kép, miszerint Kijev által pénzelt, náci milíciák gyilkolnak Kelet-Ukrajnában szintén hamis állítás.
Putyin állításaival szemben népirtás nem történt a régióban, amit az ENSZ és az EBESZ is megerősít. Az áldozatok száma a 2014-es 2084-ről 2021-re 18-ra csökkent, ami természetesen messze van a normalizált helyzettől, de egy genocídium mértékétől is. A tavalyi szám több mint százszor alacsonyabb, mint nyolc éve a konfliktus kezdetén, ráadásul magában foglalja az összes civil halálesetet, a konfliktus zóna mindkét oldaláról. Az ENSZ értesülései szerint 2014 óta összesen 3393 civil vesztette életét a régióban a fegyveres összecsapások következtében, azonban az elmúlt három évben az áldozatok száma az összes haláleset 2 százalékát teszi ki.
