Megérezte az orosz gazdaság a korábban eddig nem tapasztalt nyugati szankciókat, ugyanakkor a központi bank egyensúlyát és működését mindez nem veszélyezteti – jelentette be Dimitrij Peszkov, Kreml-szóvivő.
A különböző gazdasági szankciók, illetve Oroszország Swift-rendszerből való lekapcsolása történelmi mélységbe repítette hétfőre a rubelt. A Kreml mégis magabiztos. „Ezek súlyos szankciók, problematikusak, de Oroszországnak megvan a képessége, hogy kezelje a helyzetet.” Peszkov jelezte: Oroszország tervezett a szankciókkal ezért fel tudott készülni ellenük.
Peszkov azt is hangsúlyozza, hogy a Putyin ellen hozott szankciók értelmetlenek voltak, hiszen – hangsúlyozta a szóvivő – az elnöknek nincsenek olyan vagyonai, amelyekre a szankciók vonatkoznak.
A gazdasági szankcióknak is köszönhetően Putyin ma az orosz gazdaság vezetőivel találkozott: a központi bank, a gazdasági minisztérium és a Sberbank vezetőivel. „Semmi okunk kételkedni abban, hogy a központi bank képes kezelni a helyzetet” – mondta Peszkov.