Élő Nagyvilág

Ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák Kijevben, több orosz bankot kizárnak a SWIFT-rendszerből

Anatolii Stepanov / AFP
Anatolii Stepanov / AFP
Percről percre követjük a háború harmadik napját.
  • Szombat hajnalban Kijevet több irányból megtámadták az oroszok, miután előzőleg többször rakétákkal lőtték. Az orosz elnök korábban puccsra szólította fel az ukrán katonákat.
  • Az ukrán elnök közölte: nem teszik le a fegyvert.
  • Orosz vétó az agressziót elítélő ENSZ-határozat ellen.
  • Szijjártó Péter szerint Donald Tusk hazudott.
  • Kijev több irányból is támadás alatt áll, az utcákon heves harcok folynak, hangos robbanásokat lehet hallani. Különösen hevesek az utcai harcok a város északi és nyugati részein. Az egyik lakóházat ért rakétatámadásban ketten meghaltak és hatan súlyosan megsérültek.
  • Légicsapások érték Szumi, Poltava és Mariupol környékét is; az oroszok a Fekete-tengerről indítottak rakétákat a térségek ellen.
  • Orbán Viktor sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Magyarország világossá tette, hogy minden szankciót támogat, és amiben az Európai Unió miniszterelnökei meg tudnak állapodni, azt elfogadjuk és kiállunk mellette.
  • Két kárpátaljai magyar fiatal is meghalt a harcokban. Egy ukrán lap megköszönte a harcokban elhunyt magyar származású tengerész szolgálatát.
  • Egyre többen jönnek Magyaroszágra Ukrajna belsejéből is.
  • Németország, Csehország és Hollandia is fegyvereket küld Ukrajnának.

Ez maradt egy ukrán óvodából az orosz támadás után

A Kyiv Independent Twitteren közzétett képei mutatják, mi marad hátra az orosz támadások után Ukrajnában. Az alábbi képeken az ország északi részén található Csernyihiv városának óvodája látható, vagyis már csak a romjai egy orosz támadás után.

Kijevben hétfő reggelig kijárási tilalom van

Kijevben helyi idő szerint délután ötkor életbe lépett a kijárási tilalom, amely egészen hétfő reggel nyolc óráig tart majd. Eredetileg csak minden nap délután öttől másnap reggel nyolcig tartott volna, de végül a szigorítás mellett döntöttek. Kijev polgármestere korábban azt mondta, a kijárási tilalom alatt az utcán tartózkodó összes civil az ellenség tagjának minősül.

Egy rémhír miatt sok menekülő fél elfogadni a magyar szeretetszolgálatok segítségét

A Magyar Református Szeretetszolgálatnak a magyar-ukrán határon dolgozó aktivistái szerint sok Ukrajnából menekülő fél elfogadni a magyar hatóságok és a szeretetszolgálatok segítségét. Petró Judit a szeretetszolgálat szakmai koordinátora, aki a beregsurányi határátkelőnél segíti a menekülők ellátását, szombaton az MTI-nek elmondta: az a hír terjedt el Ukrajnában, hogy akiről kiderült, hogy elmenekült és elfogadta a külföldi hatóságok segítségét, azokat visszatérésük után börtönbe csukják. Ezért előfordul, hogy gyermekkocsit toló, vagy a gyermeket karjaikban cipelő anyák szótlanul elmennek a szeretetszolgálat sátra mellett és elfordítják a fejüket, amikor segítséget kínálnak nekik.

Petró beszélt arról is, hogy hullámszerűen érkeznek a menekültek, ami azt jelenti, hogy összegyűjtik és nagyobb csoportokban engedik át őket. A szeretetszolgálat Gelénesen állította fel a raktárát. Oda érkeznek folyamatosan az adományok és onnan szállítják tovább az élelmiszert és a menekülők ellátásához szükséges eszközöket a határállomásokra és az önkormányzatokhoz. Beregsurányban a helyi kastélyépületben rendezett be átmeneti szállást a helyi önkormányzat, illetve szervezik az emberek továbbszállítását.

Medvegyev: Fontolóra vesszük a külföldi vállalatok orosz tulajdonainak államosítását

Az Oroszország elleni, uniós illetve angolszász világbeli szankciók életbe lépése után, a korábbi orosz elnök, Dmitrij Medvegyev szombaton kijelentette: megfontolják annak lehetőségét, hogy államosítják a külföldi állampolgárok, illetve vállalatok az országban lévő ingatlanjait – írja a TASZSZ hírügynökségre hivatkozva a norvég Dagbladet.

Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyetteseként működő politikus a VK nevű közösségi platformon is közzétett gondolatai szerint az állam így értelemszerűen anélkül venné át a tulajdonjogokat, hogy a korábbi birtokosokat bármiféleképp kártalanítanák.

Szerencsére sok tapasztalattal rendelkezünk ezzel kapcsolatban, és van egy, ezt lehetővé tévő törvényünk is. Egy szigorú törvény.

– jelentette ki Medvegyev.

Az intézkedés a Dagbladet szerint a brit és német cégek számára jelenthet nagy csapást, de Oroszországban az Európai Unió számos országában bejegyzett cégek rendelkeznek nagy értékű tulajdonokkal – így magyarok is.

Képek az orosz nagykövetség előtti tüntetésről

Az Egység nevet viselő budapesti ukrán egyesület szervezett tüntetést szombaton délután négy órától a budapesti orosz nagykövetség elé. A tüntetés eseményének leírásában azt írták:

Támogassuk Ukrajnát az orosz agresszió elleni harcban, a béke és a szuverenitása megőrzése érdekében!

Képgaléráink a hazánkban élő ukrán közösség tüntetéséről:

Galéria
Marjai János / 24.hu

Megérkeztek a csecsen harcosok Ukrajnába

A Putyin-hű csecsen vezér Ramzan Kadirov videóüzenetében arról beszélt, hogy harcosai már Ukrajnában vannak, hogy harcba szálljanak az orosz csapatok oldalán. Az észak-kaukázusi, de Oroszországhoz tartozó köztársaság elnöke elmondta, hogy a csecsen erők már elfoglaltak egy ukrán katonai létesítményt. Az alábbi videó az indulás előtt készült Ramzan Kadirov nagyjából 10 ezer harcosáról.


(via BBC)

Sorost Budapest 1944-es ostromára emlékezteti az ukrajnai háború

Soros György Twitter-bejegyzésben értékelte az ukrajnai helyzetet szombaton. A posztban többek közt azt írta, hogy az ukránok most egy olyan támadásban kockáztatják az életüket, ami őt leginkább az 1944-es budapesti ostromra és az 1993-as szarajevói ostromra emlékezteti. Soros úgy fogalmazott:

Putyin tettei közvetlen támadást jelentenek minden olyan állam szuverenitása ellen, amelyek valaha a Szovjetunió tagjai voltak. És nem csak az övékre.

Porosenko: ezért nagy árat fog fizetni Putyin

A Sky News-nak nyilatkozott az események forgatagában Petro Porosenko egykori ukrán elnök, aki maga is részt vesz Kijev védelmében. A politikus kijelentette, ez a háború nem Ukrajnáról szól, hanem a szabad világról, majd Putyinról is kifejtette a véleményét.

Azt hiszem, ő még mindig egy KGB-ügynök, megmaradt a fejében egy világnézet, ez pedig az orosz uralom.

Becsléseik szerint alig két kilométerre vannak az orosz csapatok az ő pozíciójuktól, de nem félnek.

„Putyin megismeri a poklot. Nagy árat fog ezért fizetni ő és Oroszország. Annak ellenére, hogy nem voltunk felkészülve egy ilyen támadásra, nem fogadjuk el Putyint” – mondta Porosenko, kifejezve, hogy Ukrajna jövője szerinte a NATO és az Európai Unió.

Volodimir Klicsko: Holnap, vagy akár egy óra múlva már lehet, hogy késő lesz

Kijev polgármesterének, Vitalij Klicskónak fivére, Volodimir Klicsko videóüzenetben kérte az egész világ segítségét, hogy befejeződjön a háború, amit Oroszország indított Ukrajna ellen.

A bombázások során civilek haltak meg, és ez itt történik, Európa szívében. Ez az egész humanitárius katasztrófához vezet, nincs idő késlekedni

– mondta a korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó, aki szerint bármi áron meg kell állítani Oroszország agresszióját.

Holnap, vagy akár egy óra múlva már lehet, hogy késő lesz.

 

Oroszország lezárta a légterét a lengyel, cseh és bolgár gépek elől

Oroszország február 26-ától számítva korlátozta a bolgár, a lengyel és a cseh légitársaságok repüléseit. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az orosz szövetségi légügyi hatóság (Roszaviacija) lezárta az orosz légteret Lengyelország, Bulgária és Csehország gépei elől. Erről a TASZSZ hírügynökség adott hírt február 26-án, szombaton, a Roszaviacija közlésére hivatkozva. A határozat a TASZSZ-t idéző Lenta.ru szerint megfelel a nemzetközi jognak, miután válaszlépésnek tekinthető arra, hogy a három ország korábban az orosz gépeket tiltotta ki a légteréből. A Lenta.ru megemlíti, hogy a lengyelek, a csehek és a bolgárok után az észtek és a lettek is hasonló döntést hoztak, illetve az Egyesült Királyság is lezárta a légiösszeköttetést Oroszországgal.

Törökország kitiltja az orosz hadihajókat a Fekete-tengerről

Volodomir Zelenszkij legújabb tweetjében jelentette be, hogy Törökország a jövőben blokkolja az orosz hadihajók áthaladását a Fekete-tengeren.

Ugyanebben a bejegyzésben az ukrán elnök azt is írja, hogy Törökország egyúttal katonai és humanitárius támogatást is ígért Ukrajnának.

Az ukránok felrobbantottak egy hidat Kijevben

Egy Kijevben tartózkodó újságíró számolt be róla, hogy a védők felrobbantottak egy hidat a főváros nyugati részén, hogy ezzel is lelassítsák az oroszok előrenyomulását.

350 millió dolláros csomaggal támogatja az USA Ukrajnát

Anthony Blinken, az Egyesült Államok  külügyminisztere bejelentette, hogy országa egy 350 millió dolláros hadi támogatással igyekszik Ukrajnát megsegíteni.

Ma, amikor Ukrajna bátran és büszkén küzd Oroszország brutális és provokálatlan támadása ellen, az elnök iránymutatása alapján engedélyeztem egy példátlan, harmadik elnöki ráfordítást, legfeljebb 350 millió dollár értékben Ukrajna védelmének azonnali támogatására,

mondta Blinken a CNN közlése szerint.

A külügyminiszter szerint ez a támogatás újabb jele annak, hogy az Egyesült Államok Ukrajna mellett áll.

Fegyvereket és lőszert küld Csehország Ukrajnának

A cseh kormány szombaton jóváhagyta, hogy 8,57 millió dollár értékben küldjön fegyvereket és lőszert Ukrajnának – írja a Reuters a cseh védelmi minisztérium közlése alapján. Csehország a szállítmányt az ukránok által kiválasztott helyre viszi. A minisztérium Twitter-üzenetében azt is megjegyezte, hogy Ukrajna további segítésgre számíthat majd Csehországtól.

Egy ukrán lap megköszönte a harcokban elhunyt magyar származású tengerész szolgálatát

A Zaholovok című ukrán internetes lap szerint az orosz támadás egyik kárpátaljai magyar áldozata az ukrán haditengerészetnél szolgált szerződéses katonaként. Kis Sándor 2012-ben önkéntesen csatlakozott az ukrán haditengerészethez, és már a Krím 2014-es orosz megszállásakor is az ukrán hadihajón, a Csernihiv nevű aknaszedőn teljesített szolgálatot. A Zaholovok szerint most „az Ukrajnáért folyó harcokban” vesztette életét a 29 éves, magyar nemzetiségű katona.

Kist gyászolja családja, felesége és két kisgyermeke – írják. De együtt érez velük „egész Ungvár”, ahonnan Kis származik, és „egész Kárpátalja” is, ahogyan a Zaholovok szerkesztősége is – hangsúlyozzák az újságírók, megköszönve a szolgálatát, amit nem fognak elfelejteni. Kist Ocsakovban érte a halál, amikor a Cserkasz nevű hajó a végsőkig megpróbált ellenállni a mostani orosz támadásnak. A szerkesztőség Kis rokonaitól és barátaitól kapta az információt a katona haláláról. A magyar tengerészt az ukrán lap „Szásának” nevezi helyenként, ami a Sándor keresztnév ukrán megfelelőjének a beceneve.

Nem engedtek át Romániába egy brit férfit, a magyar határon keresztül próbálja elhagyni Ukrajnát

A BBC-nek nyilatkozott egy brit állampolgárságú férfi, aki próbálja elhagyni Ukrajnát. Tegnap ugyan eljutott a román határig, de elmondása szerint az őrök nem engedték át a szomszádos országba. Beszámolója szerint körülbelül 1000 másik ember gyűlt össze ugyanazon az ellenőrző ponton, akik szintén megpróbáltak távozni.

Megmutattuk az útlevelünket, de az őrök azt mondták, nem számít a nemzetiséged, nem engedünk át egyetlen férfit sem

– nyilatkozta.

Mivel nem sikerült átjutnia Romániába, ezért most azt fontolgatja, hogy vonattal Magyarországra jön – viszont a következő járat csak a jövő héten érkezik hazánkba.

Orosz területre zuhant Moszkva szerint három ukrán lövedék

A háború során nagyon óvatosan kell kezelni minden híradást, különösen akkor, ha a támadók próbálják áldozatnak beállítani magukat. Mindazonáltal moszkvai források szerint – a RIA Novosztyi hírügynökségre hivatkozva az internetes lap, a Lenta.ru állítja, hogy három ukrán akna becsapódott orosz területre. A hírt azért is óvatosan kell kezelni, mert a KGB orosz utódszervezete, a belbiztonságért felelős FSZB sajtószolgálata közölte a RIA Novosztyival. A rosztovi régió (tartomány) millerovói járásáról van szó, ahová becsapódtak az ukrán hadseregnek tulajdonított lövedékek. Az orosz források szerint aknák zuhantak ide, de természetesen független forrásból lehetetlen megítélni a hír hitelességét, és persze azt is, hogy valóban ukránok lőttek-e orosz területre.

Az orosz hír önmagában is ellentmondásos: egyik mondatban azt írják, hogy ukránok lőtték ki az aknákat, a másikban pedig azt, hogy ukrán területről érkeztek az aknák orosz területre. Ez jelenthetné akár azt is, hogy a szakadár oroszbarát területekről is kilőhették a lövedékeket – a millerovói járás ugyanis határos a luhanszki területtel, ahol különböző erők küzdhetnek egymással. Az FSZB szerint mindenesetre sem károk nem történtek a millerovói járásban, sem áldozatokról nem számolt be az orosz belbiztonsági szervezet.

Kreml: Putyin pénteken felszólította a csapatait, hogy ne menjenek tovább

A Guardian a Kremlből kiszivárgó információk alapján arról ír, hogy Putyin pénteken elrendelte az offenzíva leállítását, mivel arra számított, hogy tárgyalni fognak Zelenszkijjel.

Az orosz haderő ennek ellenére tovább ment Kijev felé, a hírek szerint 30 kilométerre lehetnek a főerők a várostól, egy ukrán képviselő szerint viszont annál jóval közelebb járnak már.

A Krem szóvivője, Dmitrij Peszkov közben bejelentette, hogy a hadműveletek szombat délután folytatódnak, miután az ukrán vezetés megtagadta a tárgyalásokat.

Eddig százezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba

Hivatalos magyar adatok nincsenek, de Varsó szombaton tudatta, az oroszok támadása óta már százezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak pénteken 50 ezren keltek át a határon. A Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes által közölt adatokat a lengyel határőrség főparancsnoka azzal egészítette ki, hogy szombat éjféltől hajnali 7 óráig már több mint 20 ezren érkeztek Ukrajnából – írja az MTI. Egyre többen mennek a közeli befogadóközpontok valamelyikébe, mert az érkezők mintegy 10 százalékának nincs konkrét úti célja. A következő négy hétben az ukrán állampolgárok ingyen utazhatnak lengyel vasúttársaság vonatain.

Guardian: Magyarország is rábólintott arra, hogy Oroszországot kizárják a SWIFT-ből

Azok után, hogy délelőtt Olaszország és Ciprus is kötélnek állt, majd Szijjártó Péter külügyminiszter közleményben cáfolta, hogy Magyarország blokkolná az oroszellenes szankciókat, a Guardian arról ír, hogy Magyarország is rábólintott arra, hogy Oroszországot kizárják a SWIFT-ből.

Ezzel kapcsolatban Mateusz Morawiecki, Lengyelország elnöke tett közzé egy bejegyzést a Twitteren, ebben azt írja, délelőtt beszélt Orbán Viktorral, ahol a magyar kormányfő támogatásáról biztosította őt a kérdésben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik