Nagyvilág

Navalnij: Putyin hülyéi vérre és tankok tologatására vágynak

MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság
MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság

Oroszország csak úgy menthető meg, ha Vlagyimir Putyin és kleptokráciája távozik a hatalomból – írja Alekszej Navalnij az orosz-ukrán válság kapcsán a Twitteren.

A bebörtönzött ellenzéki politikus közölte, hogy tegnap megnézte az orosz Nemzetbiztonsági Tanács ülését, és arra gondolt: a tanácskozáson résztvevő politikusok ellen “kivétel nélkül nyomozott már a Korrupcióellenes Alapítványunk.”

A politikus párhuzamot vont a Putyin vezette orosz kormány és az egykori Szovjetunió között. Navalnij szerint a szovjetek 1979-ben „geopolitikusoknak képzelték magukat a nagy sakktábla mellett, és eldöntötték, hogy csapatokat küldenek Afganisztánba.”

Az orosz politikus hozzátette:

ennek az eredménye többszázezer áldozat lett, a következményekkel pedig se mi, se Afganisztán nem birkózott meg azóta se.

Navalnij szerint az Afganisztán lerohanásáért felelős „idióták egy kétarcú ideológia mögé bújtak”, amivel a kommunizmusra célzott. „Azonban Putyin szenilis barmainak semmiféle ideológiája nincs – a nyílt és leplezetlen hazugságon kívül” – tette hozzá Navalnij.

Az orosz politikus szerint Putyin legfőbb célja, hogy „birodalmi hisztériát keltsen”. Ezzel a kormány csak az igazi problémákról tereli el a figyelmet: a gazdaság hanyatlásáról, az emelkedő árakról, vagy épp a törvénysértésekről – jegyezte meg Navalnij.

Az ellenzéki politikus kiemelte:

a szenilis tolvajoknak már nem elég a propaganda. Vért akarnak. Arra vágynak, hogy tankokat tologassanak a térképen.

Navalnijt az orosz elnök arra a nagyapára emlékezteti, „aki lerészegedik egy családi ünnepségen, és mindenkit kínos helyzetbe hoz, amikor előadja, hogy működik valójában a világpolitika.” A politikus szerint ez a metafora csak akkor lenne vicces, ha a 69 éves nagyapa, vagyis Putyin, nem egy nukleáris fegyverekkel rendelkező országot irányítana.

Ezután a politikus folytatta korábbi párhuzamát: ahogy 1979-ben az afganisztáni háború hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához, úgy Oroszország is “meg fogja fizetni” az ukrán válság árát. Navalnij tweet-folyamát a következő gondolatokkal zárja: „Putyin és az Egységes Oroszország az ellenség, nem pedig Ukrajna vagy a Nyugat.”

Alekszej Navalnij jelenleg 2,5 éves börtönbüntetését tölti az Yves Rocher-ügy miatt. Február 15-én megírtuk: új pert indítottak ellene, amelyben csalással és a bíróság megsértésével vádolják.

Kapcsolódó
Három és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott Navalnij
Január 19-én rendelték el Navalnij 30 napos előzetes letartóztatását. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik