Nagyvilág

Két uniós országban is voltak olyan hónapok, amikor kétszer annyian haltak meg, mint az előző években

Chris McGrath / Getty Images
Chris McGrath / Getty Images

Két uniós országban is voltak olyan hónapok, amikor kétszer annyian haltak meg, mint az előző években

Körbenéztünk Európában, miként alakult a többlethalálozás az egyes országokban a koronavírus-járvány első két évében.

A magyarországi többlethalálozásról szóló cikkünkből kiderült, hogy a 20. század második felétől kezdve nem haltak meg annyian itthon, mint tavaly. Az Eurostat oldalán nemrég megjelent az összes uniós országhoz tartozó adat is, így megnéztük, hogyan alakultak a halálozások szerte Európában a koronavírus-járvány első és második évében. A számokból kiderül, hogy Finnországban, illetve Dániában volt a legkedvezőbb a helyzet: 2020-ban és 2021-ben előbbiben legfeljebb 15 százalékkal, utóbbiban 17,5 százalékkal haltak meg többen egy hónapban az előző négy év (2016–2019) átlagához képest. A legsúlyosabb (havi) veszteséggel Bulgáriának, Lengyelországnak, illetve Romániának kellett szembe nézniük: előbbi két országban 2020 novemberében, keleti szomszédunkban tavaly októberben kétszer annyian haltak meg, mint a korábbi években.

Kapcsolódó
A 20. század második felétől kezdve nem haltak meg annyian itthon, mint tavaly
Tavaly több mint 154 ezer ember halt meg itthon, ami tíz százalékkal több a 2020-asnál, és közel ötödével több, mint a 2015 és a 2019 közötti évek átlaga.

Ábránkon az EU-s átlagot, illetve az egyes országokat látja. A vízszintes vonalon az elmúlt két év hónapjai követhetők, a függőlegesen pedig százalékos értékben mutatjuk, hogy 2020-ban, illetve 2021-ben adott időszakban mekkora százalékos eltérés volt az előző évekhez képest. Függőleges szaggatott vonal mutatja 2020 végét, a vízszintes vonalakkal pedig azokat az értékeket jelöltük, ahol (fentről lefelé) kétszer annyian, másfélszer annyian haltak meg, illetve nem volt változás. Az egyes területeket (Nyugat-, Észak- és Közép-Európa, illetve a tőlünk délre, keletre található országokat) külön színnel jelöltük.

Az ábrára nézve kiderül:

  • a legkisebb havi többlethalálozás az északi országokban volt: Finnország görbéje például a legalsó vízszintes vonalhoz tapad (ami azt jelenti, az adott hónapban alig volt változás az előző év ugyanazon hónapjaihoz képest), Dániában pedig még tavaly év elején is volt három hónap, amikor kevesebben haltak meg, mint korábban. Jelentős kiugrás csak a különutas Svédország, illetve Lettország és Litvánia esetében figyelhető meg.
  • A nyugati országokban ennél kicsit rosszabb volt a helyzet, a kilenc országból öt helyen fordult elő másfélszer annyi halott egy-egy hónapban, mint a korábbi években.
  • A közép-európai régióban ennél is szomorúbb a helyzet: Ausztriában megközelítette, a többi öt országban több hónapban is átlépte az 50 százalékos különbséget az elhunytak száma. Míg nyugaton szép számmal akadtak olyan hónapok, ahol negatív a különbség (tehát kevesebben haltak meg), addig a régiónkban ez ritkaság számba megy.
  • Bulgáriában és Romániában a kétszer akkora halottszám sem ritka – utóbbi negatív rekorder a 110 százalékos többlethalálozással.

Magyarországon a csúcs (+59 százalék) a második hullámban, 2020 novemberében volt, amikor a vírus gyorsan terjedt, a vakcina azonban még nem volt elérhető.

És hogy mindez mit jelent abszolút számokban?

Az EU 27 országában (Írországot nem számítva, ott ugyanis az első néhány évben nincs elérhető adat) 2016 és 2019 között évente átlagosan 4,59 millió ember vesztette életét – ehhez képest 2020-ban már 5,23 millió, tavaly pedig 5,15 millió. Előbbi 13,8, utóbbi 12,2 százalékos növekedést jelent az előző négy évhez képest.

Azon országok közül, amelyekben a teljes, hétéves időszakra végig jelentettek adatot az Eurostatnak (Olaszország például nem ilyen), arányaiban a legtöbben Spanyolországban, Lengyelországban, illetve Szlovéniában haltak meg 2020-ban: ötödével többen, mint az azt megelőző négy évben. 2021-ben Bulgáriában, illetve Szlovákiában bő harmadával több elhunyt volt, mint a 2016 és 2019 közötti időszakban. Tavaly Svédországban annyira helyreállt a rend, hogy mindössze 0,3 százalékkal, a korábbi évekhez képest kétszázzal többen haltak meg.

Ha egerét/ujját a vonaldiagramok fölé viszi, megnézheti az adott hónaphoz tartozó adatot országonként.

Made with Flourish
Olvasói sztorik