Nagyvilág

Ledózerolnak egy luxus-üdülőkomplexumot, mert természetvédelmi területre épült

Egy golfpályát, egy négycsillagos szállodát és közel 200 házat rombolnak le Spanyolországban, mert az üdülőkomplexum természetvédelmi területre épült, erről döntött a spanyol legfelsőbb bíróság, ezzel egy 14 éve húzódó jogi vita ért véget.

A CNN tudósítása szerint a Marina Isla de Valdecañas elnevezésű luxus-üdülőövezeten található ingatlanokat a keddi ítélet értelmében le kell dózerolni, és a mesterséges strandszakaszt is meg kell semmisíteni.

A fejlesztést Extremadura régióban hajtották végre az ország nyugati részén egy szigeten, és a közeljövőben egy másik szállodát, valamint több száz újabb villát terveztek felhúzni itt.

Csakhogy a beruházók számításait keresztbe húzta az Ecologistas en Acción nevű helyi természetvédelmi szervezet, mert állításuk szerint a komplexum természetvédelmi területen épült. A bíróság nekik adott igazat, így vissza kell állítani az eredeti állapotot.

A legfelsőbb bíróság egyébként ezzel felülbírált egy korábbi ítéletet. 2020-ban egy bíróság ugyanis kimondta, az üdülőövezet nem okoz természetkárosítást.

Nem lesz olcsó mulatság a rombolás, becslések szerint a komplexum eltakarítása 34 millió euróba fog kerülni, és további 111 millió eurót kell majd kompenzációként fizetniük a beruházóknak a telektulajdonosok számára.

A természetvédők örülnek, az ítéletet precedensértékűnek nevezték, és szerintük ez a jövőben megakadályozhat másokat, hogy illegálisan építkezzenek ott, ahol nem lenne szabad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik