Nagyvilág

Nem sikerült az adócsökkentés, lemondott a lengyel pénzügyminiszter

Artur Widak / NurPhoto / AFP
Artur Widak / NurPhoto / AFP

Lemondott Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter – jelentette be hétfőn délután Piotr Müller kormányszóvivő a Twitteren. Az új tárcavezető kinevezéséig Mateusz Morawiecki kormányfő fogja irányítani a minisztériumot. A kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője, Anita Czerwinska az MTI varsói tudósítója szerint azt mondta, hogy a pénzügyminiszter az év elején bevezetett adóreformmal összefüggésben vállalta a politikai felelősséget, ezért távozik posztjáról.

A lengyel adóreformot ugyan korábban úgy mutatták be, mint ami kedvező az adófizetők számára, ám az számos esetben – így a pedagógusok, és a rendvédelmisek körében – inkább az adóterhek növekedését hozta.

Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a jobboldali-populista PiS elnöke a múlt héten helyezte kilátásba a személyi következtetéseket levonását. Nem zárt ki személyi változásokat Morawiecki sem, amikor még pénteken közölte: a pénzügyminisztériumban dolgoznak azon, hogy legyőzzék az adórendszer „tökéletlenségeit”.

A jövedelemadót érintő változások célja eredetileg az lett volna, hogy javítsák az alacsony- és közepes jövedelműek helyzetét. Az új intézkedések közé tartozik, hogy az év elejétől a korábbi nyolcezer zlotyról legfeljebb harmincezer zlotyra emelték az évi jövedelem adómentes összegét. Megemelték továbbá azt a küszöböt is, amelynek elérése után a személyijövedelem-adó tizenhét százalékos kulcsa harminckét százalékra emelkedik. Eddig ez a küszöb évi 85 ezer zloty (6,6 millió forint) volt, januártól viszont már 120 ezer zloty (9,3 millió forint).

Sokak esetében az intézkedések azonban fordítva sültek el, azaz csökkentették a nettó jövedelem összegét. Ennek egyik oka, hogy az egészségbiztosítás díját nem az eddigi összegben, hanem az elért bruttó jövedelemhez arányosan kell befizetni. Ráadásul az egészségbiztosítás összege ezentúl nem vonható le a befizetendő adó kiszámításakor, azaz a továbbiakban nem csökkenti az adóalapot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik