Valaki szóljon Olaf Scholznak, hogy némára van állítva
– írta a Spiegel szerint egy Twitter-felhasználó azzal kapcsolatban, hogy nagyon csendes a német álláspont az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban.
Különösen feltűnő ez az elmúlt 16 év után, amikor nem volt a világon politikus, aki nagyobb hatással lett volna Vlagyimir Putyin orosz elnökre, mint Scholz elődje, Angela Merkel kancellár. 2014-ben Európa német kezdeményezésű összetartásának is volt köszönhető, hogy végül békés megoldás született a Krím orosz megszállására. Markus Söder bajor miniszterelnök éppen erre utalva nyilatkozta, hogy Scholz kikérhetné Merkel véleményét, nála úgysem ismeri jobban senki a helyzetet.
Szembetűnő a német bénultság a többi nagyhatalmú európai ország vezetőjének megnyilvánulásaihoz viszonyítva is:
- Emmanuel Macron francia államfő másodszor telefonált rövid időn belül Putyinnal, a közeljövőben a tervek szerint találkozik is orosz kollégájával, és bejelentette, hogy francia csapatokat küldenek a román-ukrán határhoz.
- Boris Johnson brit miniszterelnök Kijevbe utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnkökhöz, pénzt, az oroszok elleni szankciókat és fegyvert ígérve.
- Johnson és az olasz miniszterelnök, Mario Draghi is beszélt Putyinnal a napokban.
Eközben Scholz csupán arról beszél, hogy az EU-val és a NATO-val közösen lépnek majd fel. Párttársa, az 1998 és 2005 közötti kancellár, a Putyinnal baráti viszonyt ápoló Gerhard Schröder – aki a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty felügyelőbizottságának elnöke – viszont leplezetlenül nyomja az oroszpárti álláspontot, és a napokban is arra utalt, hogy az ukránok miatt alakult ki feszültség.
Németország a leginkább azzal került be a nemzetközi hírekbe, hogy Vitalij Klicsko az egykori világbajnok sztárbokszoló, Kijev polgármestere azt mondta,
Legközelebb mit küldenek? Párnákat?,
amikor a német védelmi miniszter, Christine Lambrecht bejelentette, hogy fegyvert nem, de katonai felszereléseket, így ötezer sisakot biztosítanak Ukrajnának.
Scholz-cal szemben egyre komolyabb volt az elégedetlenség mind belföldön, mind a nemzetközi szövetségesek körében, amikor a ZDF-nek szerdán végül azt mondta, hamarosan elutazik Moszkvába, bár azt nem árulta el, hogy pontosan mikor. Vélhetően a vasárnap kezdődő washingtoni látogatása után, melyen találkozik Joe Biden amerikai elnökkel is. Hozzátette, hogy ő is beszélt Putyinnal, noha a hivatalos jelentések szerint csak december 21-én, és a határozott fellépést e beszélgetés után is sokan hiányolták, a legkeményebb mondatait ugyanis Schrödernek címezte:
Ha jól értem a német alkotmányt, akkor csak egy kancellár van, és az én vagyok. Nem kértem a tanácsát, és ő sem adott nekem.
Tény, hogy nem Schröder az egyetlen oroszbarátnak mondható német szociáldemokrata politikus, a Brandeburg tartományt 11 éven át vezető korábbi SPD-elnök, Matthias Platzeck jelenleg a Német-Orosz Fórum elnöke, de Dietmar Woidke, Brandenburg jelenlegi vezetője és Mecklenburg-Elő-Pomeránia kormányfője, Manuela Schwesig is megértőnek mutatkozik az oroszokkal.
Az oroszbarátságnak van hagyománya Németországban, különösen az SPD-nél. Kezdődött ez Willy Brandt kancellár enyhülési politikájával az 1970-es években, aztán folytatódott Schröderrel, akinek orosz kötődése politika karrierjének végeztével csak még nyilvánvalóbb. Már kancellárként rábólintott a gázvezeték tervére, majd leváltása után nem sokkal az orosz többségi tulajdonban levő Nord Stream AG, az Északi Áramlat gázvezeték tulajdonosa és üzemeltetője igazgatóságának elnöke lett, aztán szerepet vállalt a Rosznyefty vezetésében, a 2014-es orosz-ukrán konfliktus közepette pedig Szentpéterváron ünnepelte 70. születésnapját Putyinnal.
Scholz – fiatalkori nézeteivel szemben – alapvetően nem pártja oroszbarát részéhez tartozik, sőt a CDU-val alkotott nagykoalíció megkötésekor is arra törekedett, hogy pártja ne olyan külügyminisztert delegáljon, aki támogatná az Oroszországgal szembeni szankciók enyhítését. Pénzügyminiszterként a hadászati kiadások emelését támogatta, de nem háborúpárti, el is mondta, hogy orosz támadás esetén sok mindent lehetségesnek tart, de a katonai megoldást nem. Ami azért tetszik a jelenlegi koalíciós partnereknek is, mert ez alighanem azt jelenti, hogy addig sem indítják be az Északi Áramlat 2-t.
Az SPD-n kívül a Zöldekből és a liberális FDP-ből álló kormányon belül is megoszlanak ugyanis a vélemények arról, hogy mit kezdjenek a technikailag tavaly óta kész gázvezetékkel. Környezetvédelmi problémákat is felvet az üzembe helyezése, legfőképp pedig Németország még inkább kiszolgáltatná magát vele az orosz földgázszállításnak, aminek a politikai vitákban való felhasználásától nem szokott elzárkózni Putyin.
A koalícióban környezetvédelmi aggályaik mellett a Zöldek hangoztatják a leginkább azt is, hogy Oroszországgal és Kínával szemben erőteljesebben kellene fellépni az emberi jogok megsértése miatt. Márpedig jelenleg ők adják a külügyminisztert Annalena Baerbock személyében, aki a párbeszéd és a keménység ötvözésében hisz.
Baerbock járt is a kormányváltás óta Oroszországban – Szergej Lavrov külügyminiszter fogadta –, de Merkel óta a külpolitikacsinálás helyszíne elsősorban a kancellária. És Scholz megfontoltabb, mint Baerbock vagy az Alekszej Navalnij szabadon bocsátásáért többször felszólaló szabaddemokrata vezető, Christian Lindner pénzügyminiszter.
A körültekintés azért is fontos mind Oroszország, mind Kína esetében, mert – a szankciók ellenére – rengeteg gazdasági kapcsolatuk van Németországgal. Scholz azt, hogy a még be nem üzemelt Északi Áramlat 2-t soha ne használják, nem is támogatja, azt viszont megpendítette, hogy ideiglenes szankciók része lehet az üzembe helyezés elhalasztása.
Holott Németország a világ egyik legnagyobb fegyverexportőre, Scholz attól is vonakodik, hogy fegyvereket exportáljanak egy válságövezetbe. Nem is szokása ez a németeknek, és történelmi okokból főleg nem az a korábbi Szovjetunió felé masírozni.
Ráadásul Scholzot azért választották meg tavaly, mert az SPD élén neki sikerült azt bemutatnia, hogy ő a legjobb Merkel-utód. Ehhez illeszkedik, hogy a normandiai formátumot támogatja, azaz a tárgyalásos megegyezést Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország részvételével. De ehhez is el kellene kezdenie cselekedni, hiszen Merkel a 2014-es konfliktus idején heti rendszerességgel beszélt az orosz elnökkel.
