Nagyvilág

MalaysiaNow: Tudható volt egy kínai lélegeztetőgép-típusról, hogy veszélyeztetheti a betegeket, amikor a magyar kormány vásárolt belőle

Az Orbán-kormány az első koronavírus-hullám alatt összesen 178 milliárd forintért vásárolt kínai lélegeztetőgépeket Vinod Sekhar maláj üzletembertől. A 6258 darabos szállítmányt a Sekhar érdekeltségébe tartozó GR Technolgies nevű cégen keresztül érkezett Magyarországra.

A MalaysiaNow hírportál szerint 2020 tavaszán, a hatalmas összegű magyar gépvásárlás idején már tudni lehetett, hogy a Sekhar általa eladott egyik típus nem felel meg a biztonságos használat követelményeinek, akár a betegek életét is veszélyeztethetik a hibái.

A lap szerint brit kutatóorvosok közleményben hozták nyilvánosságra: kínai Shangrila 510S nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele. Nagy-Britanniában egy 60 oldalas jelentést adtak ki a géppel kapcsolatos vizsgálatról, majd az ott megfogalmazott aggályok nyomán az egészségügyi tárca 750 berendezést ki is vont a forgalomból.

A maláj újság szerint a magyar szállítmányban szintén szereplő SH300-as modellről Kolumbiában jelentették, hogy azzal is komoly gondok. A közép-amerikai országban közölt jelentések alapján legalább hat ember halálát okozta a készüléktípus, mivel a gépek többször is váratlanul leálltak, ráadásul helytelen adatokat továbbítottak.

Szintén a MalaysiaNow portál adta hírül tavaly novemberben, hogy a maláj hatóságok házkutatást tartottak Sekhar központi cégének a Kuala Lumpur-i irodáiban. A lap szerint a milliárdos üzletember elleni pénzmosás gyanújával indult vizsgálat.

Arról a 24.hu is írt, hogy nem tudni pontosan, Sekhar végül mennyit kereshetett a magyar üzleten, az azonban tény, hogy tavaly májusban, röviddel azután, hogy leszállította a lélegeztetőgépeket, vett egy luxusjachtot és egy Bombardier BD-700-1A10 magánrepülőt is.

Magyarországon a járvány alatt megvásárolt összesen 16 ezer lélegeztetőgép nagy részét raktárakban őrzik, illetve a külügyminisztérium árulja és elajándékozni is elkezdte a fölösleget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik