Nagyvilág

A republikánus párt szerint a Capitolium ostroma „a legitim politikai diskurzus” része volt

Roberto Schmidt / AFP
Roberto Schmidt / AFP
Többen meghaltak és százával sérültek meg emberek tavaly január 6-án.

A republikánus párt hivatalos közleményben nevezte a legitim politikai párbeszéd részének Donald Trump nyílt törekvését arra, hogy megkérdőjelezze a 2020-as elnökválasztás eredményét, illetve az ennek nyomán történt zavargásokat, amelyek során tavaly január 6-án több ezer dühös tüntető megostromolta a Capitolium épületét. A párt egyben megrovásban részesítette két képviselőjét Liz Cheney-t és Adam Kinzingert, amiért azok részt vettek a 2021 január 6-i eseményeket kivizsgáló bizottságban. Állításuk szerint a két republikánus politikus ezzel közreműködött

mindennapi állampolgárok meghurcolásában, akik legitim politikai diskurzusban vettek részt.

Mindezt úgy, hogy a Capitolium ostroma során legalább öten meghaltak és több mint százharmincan megsérültek. Pár nappal ezelőtt Donald Trump mondta azt, hogyha 2024-ben újraválasztják, megfontolja, hogy kegyelmet adjon azoknak, akiket eddig elítéltek a zavargások miatt.

Kapcsolódó
Trump akár kegyelmet is adna a Capitolium ostromlóinak, ha újra megválasztják
Az egykori elnök arra kérte a támogatóit, hogy szervezzenek tüntetéseket, ha a hatóságok fellépnek vele szemben.

Egykori alelnöke, Mike Pence, ugyanakkor felszólalt Trump ellen, kijelentve, hogy Trump tévedett, amikor azt állította, hogy neki alelnökként joga lenne felülírni a választás eredményét.

Az az igazság, hogy sokkal több forog itt kockán, mint a pártunk vagy a politikai jövőnk. Ha elveszítjük a hitünket az alkotmányban, akkor nem pusztán választásokat veszítünk el, de az országunkat is

– mondta Pence, akinek sokan az akasztását követelték a Capitoliumot megostromló tömegből. A zavargások évfordulójára írt átfogó cikkünket itt olvashatják:

Kapcsolódó
Trump hívei egy éve rohamozták meg a Capitoliumot, bizonyíték azóta sincs a választási csalásra
Kevesebb, mint ötszáz választási csalást találtak abban a hat államban, ahol Donald Trump vitatta a választás eredményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik