Nagyvilág

Boris Johnson újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Sergei SUPINSKY / AFP
Sergei SUPINSKY / AFP

Azonnali újabb nemzetközi szankciókat helyezett kilátásba Boris Johnson brit kormányfő kedden Oroszországgal szemben arra az esetre, ha az orosz csapatok megsértik az ukrán határt. Johnson erről azután beszélt, hogy Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A brit miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy döntésében az Egyesült Államok is egyetért Nagy-Britanniával.

Ezt nem Oroszországgal szembeni ellenséges érzelmekből tesszük, hanem azért, hogy megmutassuk elkötelezettségünket Ukrajna szabadságának, demokráciájának és szuverenitásának védelme mellett az agresszióval szemben

– fogalmazott Boris Johnson.

A brit miniszterelnök emellett kifejezte meggyőződését, hogy az oroszoknak fontos elmagyarázni, mit jelent a háború, és azt, hogy az ukrán hadsereg „az utolsó csepp vérig megvédi államát”. Szerinte Ukrajna népének elidegeníthetetlen joga megválasztani, miként kormányozzon saját államában, és melyik szervezethez kíván csatlakozni. Hozzátette, hogy a napokban tárgyalt az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Olaszország vezetőivel, valamint a NATO főtitkárával, és mindannyian egyetértenek ezzel.

Szerinte az orosz fenyegetés nem csak Ukrajnát érinti, mivel az Oroszországi Föderáció új befolyási övezeteket próbál kialakítani Európában.

Az MTI tudósításából kiderül az is, hogy Zelenszkij egyetértett azzal, „az oroszoknak meg kell hallaniuk az ukránokat”, és abban is, hogy Ukrajna nem adja fel területét. Úgy vélekedett, hogy az orosz csapatok visszavonása az ukrán határ közeléből enyhítené a feszültséget. Zelenszkij szerint jelenleg 30-50 ezer orosz katona állomásozik az Oroszország által megszállt Krímben, 30-35 ezer a Donyec-medencében és körülbelül 100 ezer az ukrán határ túloldalán.

Az ukrán államfő a minszki megállapodások teljeskörű végrehajtásának lehetőségét kommentálva, kijelentette, hogy az egyezményeknek nem minden pontjával elégedett, de az országnak tennie kellene valamit, ami hozzájárulhat az ukrán területek megszállásának megszűnéséhez.

Zelenszkij közölte azt is, hogy az ukrán haditengerészetnek szánt segítségen felül Nagy-Britannia további csaknem 2 milliárd fontot (mintegy 854 milliárd forintot) különít el konkrét, Ukrajnával közös projektek végrehajtására, elsősorban az infrastruktúra és az energetika területén. Johnson hozzáfűzte, hogy Nagy-Britannia 88 millió font (3,7 milliárd forint) kiegészítő támogatást nyújt az ukrán kormányzati rendszer korszerűsítésére és az energiafüggetlenség elérésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik