Balogh Zoltán / MTI
Nagyvilág

Szél: a Paks2-miniszter azzal védekezik, hogy nincsenek meg neki az előkészítő anyagok

Az Orbán-kormány az orosz féllel 2014 elején állapodott meg a Paks2 atomerőmű megépítéséről. Az aláírt megállapodás(ok) előkészítése körében készült dokumentumokat  szeretnénk látni, gyakorlatilag a megkötése óta kérjük, először szép szóval, aztán perben – írja Facebook-bejegyzésében Szél Bernadett független országgyűlési képviselő. Nemrég kaptak Szélék a magyar felet ebben az ügyben képviselő ügyvédi  irodától egy dokumentumot, „a megküldött anyag szerint a paksi bővítés két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter nem tudja kiadni nekem a paksi bővítésről szóló megállapodás előkészítő anyagait, mert nincs meg neki.”

Ezzel védekezik tehát az atomerőmű-projekttel megbízott miniszter, Süli János, ezt sugallja Szél bejegyzése.

Állítólag amikor 2018-ban a Miniszterelnökségtől átkerült a feladat Sülihez, és minden iratot átadtak Aszódi Attila államtitkárnak, ezeket nem kapta meg. És mivel nincs nála, ezért oda se tudja adni, így a bíróság sem kötelezheti őt az adatok kiadására, emeli ki Szél.

Magyarul az a miniszter, aki az évszázad nukleáris projektjét irányítja Magyarországon, nincs képben arról, hogy mi a megállapodás alapja, mert azt elfelejtették odaadni neki, neki pedig az elmúlt 8 évben nem is hiányzott.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.