Nagyvilág

Tongában csaknem a teljes lakosságot érintette a kitörés után kialakult szökőár és a vulkáni hamu

AFP
AFP

Csak másodszor adott hírt magáról a tongai kormány a január 15-ei vulkánkitörés óta, amely hosszú hetekre elvágta az óceániai országot a külvilágtól.

A közleményben elárulták, hogy az ország 105 000 lakosának 84 százalékát érintette a kitörés után kialakult pusztító erejű szökőár, és a rekordmagasságból aláhulló vulkáni hamu, ami több tízezer ember ivóvízforrását szennyezte be. A legsúlyosabban a kitöréshez legközelebb eső lakott szigeteket érintette a katasztrófa. A Hunga-Tonga és Hunga-Ha’apai szigetek vulkánjától 70 kilométerre fekvő Mango szigetéről 62 embert kellett evakuálni. A tisztviselők elmondása szerint őket a közeli Nomaku-szigetén szállásolták el, miután a 15 méter magas cunami az összes házat elpusztította Mango-szigetén. Az otthonukat elvesztő tongaiaknak hamarosan újra költözniük kell, hiszen Nomakun fogytán az élelmiszer és ivóvízellátás, így a főszigetre, Tongatapura vihetik tovább őket.

A közleményben megnevezték a katasztrófa három halálos áldozatát, továbbá beszámoltak arról is, hogy többen súlyos sérüléseket szenvedtek: egy személy Ha’apaiban sürgősségi ellátásra szorult.

A segélycsomagokat szállító gépek csütörtök óta érkeznek Tongába, miután a kifutópályákat sok napos munkával meg tudták tisztítani a vulkáni hamutól. „Őfelsége kormánya mély háláját fejezi ki a nemzetközi közösségnek a nagylelkű és időben nyújtott segítségért, mellyel erre a példátlan eseményre reagáltak” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik