Nagyvilág

Katonai puccs Burkina Fasóban, letartóztatták az elnököt

JULIEN DE ROSA / POOL / AFP
JULIEN DE ROSA / POOL / AFP

A katonák az állami tévében jelentették be, hogy feloszlatják a kormányt és eltörlik az alkotmányt Burkina Fasóban, miután őrizetbe vették Roch Marc Christian Kaborét az ország elnökét. A biztonsági tisztviselők arról tájékoztatták a Reuters-t, hogy a katonák egy barakkba szállították az államfőt. Az AFP értesülése szerint további kormánytagokat is letartóztattak.

A katonaság közleménye szerint a puccsot erőszakmentesen hajtották végre, az őrizetbe vett személyek biztonságos helyen vannak.

Vasárnap a katonák több laktanyában is lázadást szítottak, ekkor kelt szárnya a hír, miszerint katonai puccs van készülőben. Vasárnap este a nyugat-afrikai ország fővárosában, Ouagadougou-ban lövéseket is lehetett hallani az elnöki rezidencia közeléből. Ekkor a kormány cáfolta, hogy puccs zajlik az országban.

Hétfőn reggel az elnöki flotta golyónyomokkal tarkított páncélozott járművei köröztek a rezidencia körül, az Al Jazeera információi szerint az egyiken vérfolt is látható volt. Ugyanezen a napon Kaboré fiókjáról posztoltak egy Twitter-bejegyzés, melyben felszólították a lázadókat, hogy tegyék le a fegyvert. Azt nem lehet tudni, hogy az üzenetet maga az elnök posztolta-e.

Kormányzati források szerint a lázadó katonák képviselői és a Barthelemy Simpore tábornok vezette védelmi minisztérium közötti megbeszélések nem jutottak eredményre.

Kaboré 2020 novemberében kezdte meg második ötéves ciklusát az ország elnökeként. Újraválasztása óta nő az elégedetlenség, mivel az államfő képtelen megállítani az erőszak tejedését: az al-Kaidához és az ISIS-hez köthető fegyveres csoport ezreket öltek meg, és a több mint 1,5 millió ember tettek földönfutóvá.

A harcok során a katonaság is súlyos veszteségeket szenvedett el, és szerintük a kormány egyedül hagyta őket a fegyveres erők elleni küzdelemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik