Michel Euler/ MTI / AP pool
Nagyvilág koronavírus

Elfogadták Macron oltatlanokat zaklató törvényét

A koronavírus elleni védettségi igazolás oltási igazolássá alakul át.

A francia nemzetgyűlés két hétig tartó heves vita után vasárnap este elfogadta a védettségi igazolást felváltó oltottsági igazolásról szóló törvényjavaslatot. A többször módosított szöveget 215 igen, 58 nem és 7 tartózkodás mellett fogadták el – írja az MTI. A három adaggal érvényes oltottsági igazolás az augusztus óta érvényes védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) váltja fel.

A kormány azt szeretné, ha január 20-án életbe lépne az új szabály, de az ellenzéki szocialisták jelezték, megszavazták a javaslatot, de az alkotmánytanácshoz fordulnak a szabadságjogok tiszteletben tartásának szavatolására. Ez néhány nappal késleltetheti a törvény kihirdetését. A Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülésen és a Jean-Luc Mélenchon által irányított radikális baloldalon kívül végül valamennyi parlamenti párt megszavazta a végső szöveget.

A jövőben egy negatív teszttel nem lehet nyilvános helyekre belépni, kivéve az egészségügyi intézményeket, oltottsági igazolást kell bemutatni az ötvennél több főt fogadó nyilvános helyeken,sportlétesítményekben, kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben, vendéglátóhelyeken, hotelekben, vonatokon, távolsági buszokon, belföldi repülőjáratokon. A törvény 16 éves kortól írja elő az oltottsági igazolást, mivel 16 éves kortól nem kötelező szülői beleegyezés az oltás felvételéhez. A 12 és 15 év közöttieknek továbbra is elég a védettségi igazolást bemutatni.

Korábban nagy tiltakozást váltott ki a parlamentben Emmanuel Macron államfő interjúja, amelyben egyértelművé tette, célja, hogy a törvénnyel a végsőkig felbosszantsa az oltatlanokat.

Kapcsolódó
Macront bírálták az oltatlanokat bíráló interjúja miatt
Egy platformra került a szélsőbal és a szélsőjobb.

Az egészségügyi tárca friss adatai a járvány stabilizálódására utalnak. Vasárnap 278 ezer fertőzöttet regisztráltak (egy héttel korábban 296 ezret), többségüknél az omikron variánst mutatták ki. Az intenzív osztályon ápoltak száma csökkent, a 3850 súlyos beteg nagy többsége még a delta variánssal fertőződött meg.

Az oltási stratégiáért felelős kormánybiztos a L’Express című hetilapnak optimistán nyilatkozott, a lakosság magas átoltottsága miatt. Alain Fischer szerint a magas esetszámok dacára az omikron variáns okozta hullámot már ellenőrzés alatt tartják, és március elejétől “nyugodt időszak” következhet.

Franciaországban az oltásra jogosultak 94 százaléka, a teljes lakosság nyolcvan százaléka (54 millióan) felvette az oltás első adagját, míg 77,5 százaléka a második adagot, 45 százaléka pedig a harmadik adagot is megkapta.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.