Nagyvilág koronavírus

Macront bírálták az oltatlanokat bíráló interjúja miatt

Tiltakozást váltott ki szerdán a francia parlamentben Emmanuel Macron államfő interjúja, amelyben azokat bírálta, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást. A képviselők fel is függesztették annak a törvénytervezetnek a vitáját, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakulna át – írja az MTI.

Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia,

jelentette ki a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban a parlamenti vita apropóján.

Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba,

tette hozzá.

Egy olvasói megjegyzéssel kapcsolatban, amely szerint az intenzív osztályokon ápolt fertőzöttek 85 százaléka még nem kapott oltást, Emmanuel Macron kiemelte, hogy „ez a legjobb érv” a kormány stratégiájára, miután „a demokráciában a hazugság és az ostobaság a legrosszabb ellenfél”.

Majdnem minden ember, több mint 90 százalék kérte az oltást, és csak egy nagyon kicsi kisebbség áll ellen. Hogyan csökkentsük ezt a kisebbséget? Elnézést a kifejezésért, de úgy fogjuk csökkenteni, hogy még jobban bosszantjuk. Én nem akarom a franciákat bosszantani. Egész nap az adminisztráció ellen papolok, amikor nem hagyja békén az embereket. De az oltatlanokat kifejezetten bosszantani szeretném,

fogalmazott.

Szavai akkora felháborodást váltottak ki a nemzetgyűlésben, hogy a képviselők szerdára virradó éjjel felfüggesztették a törvénytervezet vitáját. Jean-Luc Mélenchon, aki a radikális baloldal jelöltje lesz az áprilisban esedékes elnökválasztáson, „megdöbbenésének” adott hangot. „Tudja az elnök, hogy mit beszél? A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) azt javasolja, hogy inkább győzzük meg az embereket, mintsem korlátozzuk. És ő? Még inkább bosszantani akar. Elképesztő!” – írta a Twitteren az ellenzéki politikus.

Marine Le Pen, a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje szerint „egy elnök nem mondhat ilyet. „Az, akinek a nemzet egységét kell szavatolnia, továbbra is megoszt és vállalja, hogy az oltatlanokat másodosztályú állampolgárokká kívánja tenni. Emmanuel Macron méltatlan az elnöki tisztségre” – jelentette ki Le Pen.

Hasonló álláspontot fogalmazott meg Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje a Cnews hírtelevízióban. „Az elnök azt is mondta, hogy az oltatlanok nem állampolgárok. Nem a köztársasági elnök dolga választani a jó és a rossz franciák között. Olyannak kell elfogadni őket, amilyenek, sértegetés nélkül kell őket vezetni, összefogni” – vélte Pécresse, aki ugyanakkor, ellentétben Le Pennel és Mélenchonnal, támogatja az oltási igazolás bevezetését.

A törvénytervezet vitájának felfüggesztését ellenzéki politikusoknak már keddre virradóra éjjel is sikerült megszavazniuk, miután nem volt elég kormánypárti képviselő a nemzetgyűlésben. A javaslatot Emmanuel Macron pártján kívül a jobbközép Köztársaságiak és a szocialisták is támogatják, így várhatóan elfogadják majd, de a többszöri felfüggesztés miatt elképzelhető, hogy a tervezett január 15. helyett csak később léphet életbe. A képviselők szerda délután folytatják a vitát.

A kormány eredetileg azt szerette volna, ha a nemzetgyűlés már kedden, a szenátus pedig a hét második felében jóváhagyja a javaslatot. Gabriel Attal kormányszóvivő szerdán „mindenképpen szükségesnek” mondta a szöveg elfogadását. Emlékeztetett arra, hogy csaknem 20 ezer fertőzöttet ápolnak jelenleg kórházban, s az elmúlt 24 órában 297-en vesztették életüket a járvány szövődményeiben.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a keddi vitában bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában regisztrált új fertőzöttek száma ismét rekordot döntött, s megközelítette a 300 ezret. Az előző rekordot december végén jelentették, akkor 230 ezer új esetet regisztráltak egyetlen nap alatt.

Franciaországban a koronavírus-járvány ötödik hulláma két hónappal ezelőtt kezdődött a delta variánssal megfertőződöttek számának emelkedésével, majd a december közepi tetőzéskor megjelent a még fertőzőbb omikron variáns, amely már az új esetek több mint kétharmadáért felelős.

A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben. Január 15-től – a törvénytervezet értelmében – ezekre a helyekre kizárólag a három oltást kapók léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig ezeket a szolgáltatásokat nem vehetik igénybe.

Az intézkedéssel a kormány célja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt nyomást gyakoroljon arra a csaknem 5 millió emberre, aki még nem kérte a koronavírus elleni oltást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik