Tony Hattaway 1990-ben, huszonegy évesen kapott műszaki tervezői állást a Boeing repülőgépgyárában, remek fizetéssel. Két évvel később feleségül vette szerelmét, AnnMarie-t, építtettek maguknak egy gyönyörű, kertvárosi házat, és nekiláttak a családalapításnak. Fiuk, Conner nem sokkal az esküvő után született, három évvel később pedig világra jött kislányuk, Madison. Apjuk rajongással szerette a gyerekeit, rengeteget játszott velük, kirándulni, pecázni vitte őket. Közben gyorsan kapaszkodott fölfelé a vállalati ranglétrán, előléptették mérnökké, sokat repült külföldre, világot látott.
Hiába volt azonban remek apa, és kiváló mérnök, Tonynak megromlott feleségével a kapcsolata. AnnMarie tíz év után, 2002-ben közölte vele, hogy válni szeretne, a férfi pedig elfogadta döntését. Megbeszélték, hogy a gyerekek kedvéért barátok maradnak, amit be is tartottak. Conner és Madison ma is emlékeznek rá, hogy családjukat látva legtöbb ismerősüknek és barátjuknak fel sem tűnt, hogy szüleik elváltak.
Esés
A Boeing néhány alkalmazottja rendszeresen görhokizott munka után a parkolóban. Tony Hattaway is beszállt, görkorcsolyát, ütőt, térd és könyökvédőt vett magának. 2003-ban egy meccsen csúnyán megsérült: a derekára esett, bevitték a sürgősségire. Az MR-vizsgálat kimutatta, hogy Tonynak megrepedt a derekában egy porckorong. A férfi felkeresett egy specialistát, aki műtétet ajánlott. Bár az operáció elvileg jól sikerült, a porckorong nem sokkal később újra megrepedt. Újabb műtét következett, de ez is csak rövid távú enyhülést hozott. Hattaway olyan fájdalmakkal élt, hogy néha az ágyból sem bírt kikelni. Orvosa a később hírhedtté vált ópiáttartalmú fájdalomcsillapítót, az OxyContint írta fel neki.
Fogalmam sem volt róla, hogy a gyógyszer, amit a családorvosunk felírt, gyakorlatilag receptre kapható heroin.
– mondta később Hattaway, aki 2005-ben kezdte el szedni a gyógyszert. Eleinte kis mennyiségben, és csak akkor, amikor fájdalmai voltak. Nem sokkal később napi három tablettát szedett, majd egy éven belül már annyit, hogy a legálisan felírható mennyiség csak szűkösen volt neki elég. Ha a hónap végére elfogyott a gyógyszere, kibírhatatlan elvonási tünetek törtek rá. Remegett, hasmenése, és állandó hányingere volt, a gyomra egyetlen nagy görccsé állt össze, képtelen volt enni, inni, és aludni. Később, a függőség elmélyülésével az elvonás is egyre pokolibb lett, depresszió, szorongás, pánikrohamok törtek rá.
Talált egy orvost, aki százötven-kétszáz dollárt kért egy konzultációért, viszont bárkinek hajlandó volt kérdés nélkül felírni az OxyContint. Bár egy beteg átlagosan fél percet töltött a rendelőben, a váró mindig tömve volt. Tony így a legális mennyiség duplájával gazdálkodhatott, de a szertoleranciája ijesztő léptékben nőtt. Hó végén egyre gyakrabban kellett utcai dílerektől megvennie a tablettáit, 40-50 dollárért darabját. Bár ekkor látszólag még rendezett életet élt, dolgozott, elkezdte minden pénzét és megtakarítását tablettákra költeni.
Hattaway nagyjából két éve volt gyógyszerfüggő, amikor egy sorstársa megtanította neki, hogyan kaparja le körömmel az OxyContin külső rétegét, hogy hozzájuthasson a tiszta anyaghoz, amit aztán porrá zúzhat és az orrába szippanthatja, mint a kokaint, vagy nagyobb darabokban, egy fólián melegítheti és belélegezheti a füstjét. A drog hatása mindkét módszerrel sokkal gyorsabb és erősebb, mintha tablettaként nyelné le az ember, vagyis jóval hosszabb ideig húzhatja ki a felírt mennyiséggel.
Tony először őrültségnek gondolta, de hamar belátta, hogy egy szerfüggő ember számára mennyire logikus lépés. Miután elkezdete szívni az OxyContint, és másokon is észrevette az apró jeleket, megdöbbenve ébredt rá, milyen sok gyógyszerfüggő él körülötte. Többször is megpróbált leállni. Egyszer a főnökével is beszélt, őszintén elmondta neki, hogy gyógyszer-függőséggel küzd, kért egy hónap szabadságot, hogy bevonulhasson egy elvonóra. Abban a pillanatban, amikor elhagyta a rehabot, tudta, hogy az semmit sem ért.
Ópiumörvény
A válás után a gyerekek az anyjukkal maradtak, de apjuk mindig a közelükben élt. Conner kamaszkorára megvadult, rengeteget bulizott, ivott, kipróbált néhány kábítószert, az iskola nem érdekelte. Bármivel próbálkozott anyja, képtelen volt hatni rá. Végső elkeseredésében AnnMarie megkérte Tonyt, hogy vegye magához egy időre a fiát, amit ő örömmel vállalt. A nőnek sejtelme sem volt róla, hogy a volt férje jó ideje komoly gyógyszerfüggő.
Semmit sem követelt Connertól és semmit sem tiltott meg neki. Csupán annyit várt el a fiától, hogy mindig biztonságban tudhassa. Conner nyugodtan elmehetett és füvezhetett, vagy berúghatott a barátaival, csak meg kellett ígérni, hogy ha bármi baja van, vagy nem tud hazamenni, az apját hívja.
Conner tizenöt évesen lopott először OxyContint az apjától. Először csak néha csent el egy-egy tablettát, aztán minden hétvégén, majd a hétköznapokon is. Tonynak fogalma sem volt róla. Mire észrevette, hogy baj van, a fia már legalább annyira függött a szertől, mint ő maga. Nem sokkal később már Conner ismertette meg az apját a heroinnal.
Miután tömegeket tett kábítószerfüggővé, a gyártó Purdue Pharma 2010-ben megváltoztatta az OxyContin összetételét. A tablettákat nem lehetett többé porrá törni, vagy elfüstölni. A Tonyhoz hasonló függők pedig semmire sem mentek már a kizárólag szájon át fogyasztható gyógyszerrel. Rengetegen választották jobb híján a heroint.
Jól emlékszem az első napra, amikor heroint használtam. Valamikor 2011 elején történt, akkor már gyakorlatilag lehetetlen volt eredeti OxyContinhoz jutni. A fiam a szobájában volt az egyik haverjával és heroint szívtak. Annyira rosszul voltam az elvonástól, hogy szinte bármit megtettem volna, hogy egy kicsit jobban legyek. Kipróbáltam és öt-tíz perc múlva mintha újjászülettem volna.
Tony Hattaway élete legnagyobb kudarcának tartja, hogy nem tudott apaként a fia mellé állni. Ahelyett, hogy segített volna neki kimászni a gödörből, drogos cinkostársa lett. AnnMarie látta, hogy valami nagyon nincs rendben fiával és volt férjével, de a rémálmaiban sem jutott volna eszébe, hogy heroinfüggők lettek.
Apa és fia mindenüket heroinra költötték. Egy ideig hajléktalanként éltek Tony autójában, a Boeing egyik parkolójában. Ha megkapta az adagját, a férfi még mindig képes volt ellátni a munkáját. Reggel a munkahelye edzőtermében zuhanyozott, ledolgozta a műszakját, majd visszatért a fiához a parkolóba. Esténként együtt ültek a kocsiban, heroint szívtak, filmeket néztek egy laptopon, és azon gondolkodtak, hogyan szabadulhatnának meg abból a pokolból, amit az életük jelentett.
Vörös füst
Egy este, 2011 nyarán, amikor semmi pénzük sem volt, és nemcsak a heroinjuk, de a cigarettájuk is elfogyott, apa és kamasz fia elhatározták, hogy kirabolnak egy bankot. Hevenyészett tervet készítettek. Vettek egy játékpisztolyt, a cső narancssárga végét filctollal festették feketére. Úgy volt, hogy Tony megy be, míg Conner a kocsiban járó motorral várja, a férfi azonban romokban volt az elvonástól, a dereka is kínozta, ezért az utolsó pillanatban szerepet cseréltek. Conner megmutatta fegyverét a pénztárosnak, felmarkolt egy halom pénzt, majd elindult kifelé a bankból. Szirénákat halott, futni kezdett.
A következő pillanatban úgy érezte, mintha bepisilt volna, majd vörös füstöt látott maga körül. A pénztáros a bankjegyek közé csempészett egy rablások esetére kifejlesztett eszközt, melyben abban a pillanatban beindult az időzítő, ahogy a fiú kilépett az utcára.
Egy szemtanú megjegyezte és megadta a rendőröknek az autójuk rendszámát, ez alapján találták meg őket. Conner gumikesztyűt viselt, melynek egyik ujja a bank mellett beleakadt egy kerítésbe és leszakadt, így a fiú ellen a tanúk vallomásain felül DNS-bizonyíték is volt. Tony ellen azonban semmi sem volt a nyomozók kezében, a fia pedig nem vallott ellene.
Az apa előtt két lehetőség állt: vagy mindent bevall, és a fiával együtt börtönbe megy, vagy tagad, és hagyja, a fia egyedül vigye el a balhét. Úgy gondolta, előbbi senkin sem segítene, ezért utóbbi mellett döntött. Az volt a terv, hogy Tony összeszedi magát és kintről segíti majd Connert, ahogy tudja.
Csakhogy AnneMarie minden követ megmozgatott, hogy kihozza a fiát a börtönből, és a volt férjét juttassa rács mögé helyette. Nem akarta elfogadni, hogy Conneren semmit sem segítene, ha Tonyt is elítélnék. Talált egy régi barátot, aki azt vallotta, látta az apát és a fiút ugyanabban az autóban közvetlenül a bankrablás előtt. Tonyt újra letartóztatták, de még mindig nem volt ellene elég bizonyíték. Mire azonban elengedték, kirúgták a Boeingtől.
Conner alig töltötte be a tizennyolcat, amikor elítélték: harminckét hónapot kapott. A heroinfüggő és immár munkanélküli Tony az özvegy, kerekesszékes, oxigénpalackot használó anyjához költözött. Ketten próbáltak kijönni a beteg, idős nő rokkantsági járadékából – sokat nélkülöztek.
Az elefántember
Másfél évvel a fiával elkövetett, félresikerült bűncselekmény után Hattaway ismét eljátszadozott a bankrablás gondolatával, és úgy érezte, nincs más választása. Tony számára akkoriban az volt a legfontosabb, hogy rendszeresen anyaghoz jusson. A drog már évek óta nem az eufóriát jelentette számára, csak annyit, hogy nem kell szembenéznie az elvonással.
Sokat töprengett és arra jutott, tulajdonképpen nem is kell túl nagy kockázatot vállalnia. Tudta, az összes bank valamennyi pénztárosát arra tanítják, hogy működjön együtt a bankrablóval – csak arra kell vigyáznia, hogy a kamerák ne lássák az arcát és az autóját, hogy ne hagyjon ujjlenyomatot, vagy DNS-nyomot.
Hattaway 2013. február 5-én hajtotta végre újabb bankrablását. Ideges volt, a súlyos elvonási tünetektől remegett. Szürke kötött sapka volt rajta, amikor belépett a bankba, lefelé nézett, hogy a kamera ne láthassa az arcát – mire a pénztárhoz ért, a sapkát az arcába húzta, amennyire kellett, átlátott a kötött anyagon. Pénzt követelt a kasszástól, aki át is adta neki, ahogy arra kiképezték. Mire kiért, felhúzta az arcából a sapkát, így aki az utcán látta, azt hitte, csak egy hétköznapi ügyfél. Néhány perccel az első rablás után már az autópályán hajtott, és a dealereit hívta. A zsákmánya 2300 dollár (mai árfolyamon nagyjából 750 ezer forint) volt.
Tony nem úgy tervezte, hogy alig egy év leforgása alatt harminc bankrablást követ el. Úgy gondolta, egy-két alkalom elég lesz ahhoz, hogy összeszedjen nagyjából ötvenezer dollárt (bő 16 millió forintot), amiből gondoskodhat az anyjáról, majd bevonulhat egy jobb rehabilitációs intézetbe, mert egyre rosszabb állapotba került a függősége miatt.
Egyszer mindössze 700 dollárt (nagyjából 230 ezer forintot) kapott a kasszástól, átlagosan pedig 2500 dollárt (800 ezer forintot) tudott szerezni. A bankrablás olyan lett Tony Hattaway számára, mint egy állás. Minden nap új célpontokat keresett és térképezett fel, majd ha biztos volt a dolgában, elkövette a rablást. A befolyt pénz is olyan volt, mint egy rendszeres kereset. Nemcsak a függőségére ment el, de abból fizette a számlákat, a lakbért, és adott a gyerekeinek is. Senki sem tudta, miből van pénze, nem is kérdezték.
Hattaway sosem használt fegyvert, és csak nagyon ritkán hazudta, hogy egyébként van nála. Ehhez képest majdnem az összes rablása sikeres volt, egyszer azonban majdnem elkapták.
– Három-négy hónapja raboltam ki bankokat. Az egész napot egy Bank of America fiók közelében töltöttem, vártam a pillanatot, amikor nem lesz bent egyetlen ügyfél sem. Későre járt, és kölcsönautóval voltam, úgyhogy tíz perccel a zárás előtt bementem. Tucatnyian lehettek bent és a pénztárosok előtt biztonsági üveg volt. Az ilyen helyeket általában kerültem.
Az arcomra húztam a maszkot és odaléptem egy pénztárhoz, de a nő csak a fejét csóválta és nevetett rajtam.
Soha sem fogom elfelejteni azt a nevetést. Azonnal leléptem, de egy fickó a furgonjával követni kezdett. Futásnak eredtem, átrohantan néhány sövényen, bevágtam magam a kocsiba és elhajtottam. Megúsztam, de borzalmasan féltem. A helyi rendőrőrs csak néhány sarokra volt – emlékezett vissza.
Valamikor 2013 nyarán Tony és anyja nyertek hétezer dollárt (2,2 millió forintot) egy kis helyi kaszinóban. A férfi ekkor egy pár hétre felhagyhatott a bűnözéssel, utána viszont ugyanúgy folytatta – ahogy telt azonban az idő, a munka egyre problematikusabb lett. Először is, kezdtek elfogyni a potenciális célpontok: a legtöbb környékbeli bankfiókban Tony kétszer-háromszor is járt, és egyre több helyen béreltek fel biztonsági őrt.
A rendőrök is tudták, hogy az egyforma rablásokat ugyanaz az ember követte el. A maszkjai miatt „Elefántember Rablónak”, vagy „Kiborg rablónak” nevezték, és rajta volt Washington állam legkeresettebb bűnözőinek listáján. Nem volt azonban hozzá semmi nyomuk, fogalmuk sem volt, hogy kit keresnek.
Hattaway óvatos volt: valamennyi rablásához más ruhát vett fel, és aztán eldobott mindent: cipőt, ruhát, kesztyűt. Mindig más autóval ment, a legtöbbször kölcsönkért valakitől egy járgányt. Nem volt nehéz dolga, rengeteg függőt ismert, akik szívesen adták neki oda a kocsijukat egy napra száz dollárért. Persze fogalmuk sem volt róla, hogy az autó egy bankrablás kelléke lesz. Az elővigyázatossághoz tartozott az is, hogy Tony csak olyan helyeken rabolt, ahol jól ismerte a környéket, így könnyen tudott menekülni. Ahogy azonban telt az idő, kénytelen volt egyre messzebbre merészkedni, vagyis egyre nagyobb kockázatot vállalni.
A huszonkilencedik rablásánál Hattaway nagyot hibázott. A nővére furgonját használta, amelyiknek hiányzott az egyik tükre, és nagy matrica volt az egyik üvegén. Amikor Tony elmenekült a bankból, valaki követte, látta beszállni a furgonba, és pontos leírást adott a járműről a rendőrségnek. Néhány nappal később egy járőr kiszúrta a furgont Hattaway felhajtóján. A férfit attól kezdve szoros megfigyelés alatt tartották.
A harmincadik rablást 2014. február 11-én követtem el.
Pontosan tudtam, hogy a rendőrök egész nap a nyomomban voltak, mégis megcsináltam. Rettenetes állapotban voltam, üres és reménytelen. Tudtam, hogy csak akkor leszek jobban, ha pénzt szerzek a drogra. Nem érdekelt, hogy elkaphatnak, muszáj volt megtennem. Azt hittem, sikerült leráznom a rendőröket, úgyhogy néhány perccel a záróra előtt bementem a bankba – mondta.
Kényszerelvonó
Tony Hattaway öt napon át a poklok poklát élte át a börtönben. Egy magánzárkába zárták, ahol nem tehetett kárt magában. Izzadt, rázta a hideg, hallucinált, a falakhoz beszélt és bár semmi sem volt a gyomrában, folyamatosan hánynia kellett, szorongás, és pánik kínozta, minden egyes sejtje üvöltött a fájdalomtól. Biztos volt benne, hogy meghal, de lassanként jobban lett. Kilenc évet kapott – míg az idejét töltötte, a fiáért rettegett.
Amikor Conner kiszabadult, tiszta volt, apja azonban a heroinfüggőség legmélyén vergődött. Az elbizakodott fiú elég erősnek érezte magát, hogy megpróbáljon segíteni rajta.
Egy ideig a heroin mellett is egyben tartotta magát, volt barátnője és dolgozott.
Egyik haverja egy nap azzal kereste meg Connert, hogy liftszerelőket toboroznak a munkahelyén. Nehéz bejutni, de a meló kellemes, a fizetés pedig majdnem a duplája annak, amit Conner akkoriban keresett. A fiú azt tervezte, ez az állás lesz számára a megváltás. Beadta a jelentkezési lapját, és miközben felkészült a pályázókat alaposan megrostáló tesztre, huszonnyolc napra befeküdt egy elvonóra.
Leállt a heroinnal, a tesztje kiválóan sikerült, behívták egy állásinterjúra. Nagyon készült, a nagy nap előtti éjszaka alig tudott elaludni. Másnap már hajnalban talpon volt, úgy érezte, készen áll. A barátnője azonban értetlenül nézett rá, amikor arra kérte, hogy vigye be a városba az interjúra. A lány azt mondta, nem tudja Connert furikázni, és az autóját sem tudja kölcsönadni.
Conner összeomlott. Úgy érezte, hiába próbálkozott olyan keményen. Dacosan úgy döntött, ha normális életre úgysincs esélye, akkor mindenestől beleveti magát a narkózásba. Nemcsak visszaszokott, de elkezdte intravénásan használni a heroint, majd rászokott a metamfetaminra is. Drogokkal és lopott fegyverekkel kereskedett, jobb napokon lepattant motelekben, de legnagyobb részt az autójában élt. A legkevésbé sem érdekelte, hogy bármikor meghalhat. Az életét az mentette meg, hogy letartóztatták. Harminchat hónapot kapott lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekményekért.
Szabadság
Tony Hattaway tudta, milyen életet élt fia, ezért megkönnyebbült, amikor értesült a letartóztatásáról. Saját példájából tudta, hogy bár Conner iszonyatosan megszenvedi majd, de a börtönben leszokik a drogokról. Igaza volt, apa és fia meg vannak győződve arról, hogy a heroinról leszokni csak a börtönben lehet igazán, a néhány hetes elvonóknak a világon semmi értelmük.
Amikor Conner kiszabadult, apja még börtönben volt. Tonyt jó magaviseletért hat év letöltése után, 2019 novemberében engedték szabadon. Ötvenkét éves volt, de bizakodó. Leszokott a heroinról, úgy érezte, mérnöki tudásával és tapasztalatával új karrierbe, talán saját vállalkozásba kezdhet, és ami a legfontosabb, talán rendezheti a kapcsolatát családjával. Pár hónapja volt szabadlábon, amikor berobbant a világméretű koronavírus-járvány.
Amikor Tony szabadlábra került, pénzzé tette magánnyugdíjszámláját. Vett egy-egy autót a gyerekeinek, magának pedig egy szerény kétszobás lakást. Az egyik szobába ő költözött be, a másikban Conner. Míg a fia egy építkezésen dolgozott, Tony ellátta a háztartást, főzött, bevásárolt, és főleg próbált vigyázni Connerre.
Sokat olvasott az Amerikát egyre durvábban sújtó opiátkrízisről, ami miatt 2015-ben több ember halt meg az Egyesült Államokban túladagolásban, mint autóbalesetben. Mindezért nem kis részben a OxyContint gyártó, és azt veszélytelen fájdalomcsillapítónak beállító Prude Pharma a felelős, illetve tulajdonosai, akik dollármilliárdokat kerestek azzal, hogy emberek tízezreit tették gyógyszerfüggővé.
Tony, aki egy receptre felírt gyógyszerrel sodródott arra az útra, melynek végén heroinfüggő bankrabló, majd fegyenc lett belőle, csatlakozott egy pertársasághoz, amely megpróbál kártérítést kipréselni a Prude Pharmából.
Tony Hattaway ma már látja, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor elkezdett napi szinten OxyContint szedni, irracionálisan gondolkodott, és hajmeresztő döntéseket hozott. Csakhogy szerinte egy szerfüggő ritkán gondolkodik racionálisan. Legalábbis a szó hétköznapi értelmében. Egy ópiátfüggő agyában például nem hajmeresztő őrültség, hanem a lehető leglogikusabb dolog átállni a gyógyszerekről heroinra.
Közben a járvány miatt Conner elveszítette az állását, Tony pedig kezdte egyre nehezebben viselni a bezártságot és a tétlenséget. Tonynak rohamosan romlott az egészsége, meggyőződése volt, hogy rákos. Az orvosok azonban azt közölték vele, hogy le kell állnia az ivással, mert a mája már nem bírja túl sokáig. Tony persze nem egyedül ivott, Connerrel együtt váltak alkoholistákká.
Amikor Conner kiszabadult, harminchat hónap próbaidőre került. Amikor a felügyelőtisztje megtudta, hogy iszik, közbelépett. Azt mondta vagy neki, vagy az apjának ki kell költöznie a közös lakásból, mert láthatóan rossz hatással vannak egymásra. Ők azonban úgy gondolták, csak ők vannak egymásnak. Olyan sok mindenen mentek együtt keresztül, lehetetlen, hogy szétváljanak.
Együtt is maradtak, leszámítva azt a hatvan napot, amikor Conner elvonón volt. Hosszú ideje mindketten józanok. Nincs túl sok barátjuk, mert akik voltak, mind függők, velük pedig nem találkozhatnak, mert még kísértésbe esnének. Conner újra dolgozik, Tony pedig gondoskodik róla, és próbálja kitalálni, mihez kezdjen az életével.
Tony lánya, Madison Idahóban él férjével, nemrég kislányuk született. Madison próbálja rávenni apját, hogy költözzön hozzájuk, és próbáljon egy új helyen, a rossz emlékektől távolt új életet kezdeni. Tonynak tetszik az ötlet, szívesen menne is, de akkor el kellene hagynia Connert. Erre pedig egyelőre egyikük sincs felkészülve. Apa és fia egymástól is függenek.
