Nagyvilág

Meg akarták ölni a kormányfőt Haitin

Richard PIERRIN / AFP
Richard PIERRIN / AFP

Merényletet kíséreltek meg Ariel Henry haiti miniszterelnök ellen újév napján – közölte hétfőn a karibi ország kormányfői hivatala.

A tájékoztatás szerint az eset az északi Gonaives városában történt, ahol tűzharcba keveredtek a miniszterelnök biztonsági erői egy fegyveres csoporttal, amely korábban óva intette a politikust attól, hogy betegye lábát a városba.

A helyi sajtó úgy tudja, egy ember életét vesztette és ketten megsebesültek a Saint-Charles-de-Borome katedrális előtt kialakult tűzpárbajban. A miniszterelnöknek több kísérőjével együtt fedezékbe kellett vonulnia és nem tarthatta meg tervezett beszédét. A templomban egyébként Haiti Franciaországtól kivívott függetlensége emlékére tartottak ünnepi misét.

A kormányfői hivatal közlése szerint “banditák és terroristák” voltak felelősek a merénylet-kísérletért. Az elkövetők falak mögött rejtőzve nyitottak tüzet a kormányfőt kísérő járműoszlopra és megfenyegették a helyi püspököt is, amikor körbe vették a templomot.

Henry a Twitteren utalt a történtekre, megköszönve Gonaives püspökének, hogy megtartotta a misét, a városban kialakult feszült helyzet ellenére. Mikroblogján a kormányfő arról írt, hogy a haiti nép ellenségei azok “a terroristák”, akik nem vonakodnak erőszakot alkalmazni, embereket elhurcolni, erőszakoskodni és elvenni a szabadságot, s akik pénzért mindenre hajlandóak.

Ariel Henry megfogadta egyben, hogy mindent megtesz a helyi bandák megfékezése érdekében.

Az utóbbi években Haitin elharapódzott a bűnözés, különös gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások. Több alkalommal papokat és apácákat hurcoltak el. A biztonsági helyzet tovább romlott a karibi térség legszegényebb országában a Jovenel Moise elnök tavaly júliusi meggyilkolását követő belpolitikai zűrzavar és a több mint 2200 emberéletet követelő augusztusi földrengés után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik