A baloldal chilei elnökjelöltje 12 százalékponttal előzte meg ellenfelét a vasárnapi elnökválasztás második fordulójában. Gabriel Boric a szavazatok 56 százalékát szerezte meg, pedig az első fordulóban még konzervatív ellenfele, José Antonio Kast végzett az élen. Boric szavazóbázisát elsősorban a nagyvárosi választók alkotják, mégis képes volt növelni a támogatottságát vidéken, például az északi Antofagasta régióban, ahol az első fordulóban csak a harmadik helyen zárt, a második körben viszont húsz százalékpontot vert ellenfelére.
és túlszárnyalni nem is lehet, mivel a szabályozás értelmében 35 évesnél fiatalabban nem tölthető be ez a tisztség. (Boric egyébként a világon is a második legfiatalabb állam- vagy kormányfő lesz a San Marinó-i régenskapitány után.)
Amióta helyreállt a demokrácia a dél-amerikai országban, az elmúlt harminc évben még sohasem feszült egymásnak két ennyire markánsan különböző jelölt: míg Boric az előválasztás sikerének napján arról beszélt, hogy „Chile a neoliberalizmus bölcsője, és itt kell, hogy legyen a sírja is”, addig Kast csodálója az országot csaknem húsz évig irányító diktátornak, Augosto Pinochetnek. „Ha élne, rám szavazna, és meginnánk egy teát az elnöki palotában” – nyilatkozta Kast még 2017-es indulása idején.
Habár Boric és Kast a politikai spektrum két végéről érkezett, már órákkal az eredményhirdetés után egy asztalnál tárgyaltak egymással, ami a Chile Today főszerkesztője szerint erős szimbóluma az ország demokratikus értékeinek.
A 35 éves, tetovált, nőtlen hajdani diákvezér és az 55 éves, hithű katolikus, kilencgyermekes családapa szembenállása képes volt mobilizálni a választókat. Az első fordulóhoz képest 1,2 millióval többen járultak az urnákhoz, így a részvétel elérte az 56 százalékot, ami a legmagasabb a kötelező szavazás 2012-es eltörlése óta.
A chileiek radikális változásra vágytak. Az 1990-es demokratikus fordulat óta először nem jobb- vagy balközép politikust választottak elnöknek, ráadásul már a második fordulóba is két olyan jelölt jutott be, akiket leginkább a Pinochet-korszak hagyatékához való, radikálisan eltérő viszony különböztet meg egymástól.
Gazdag ország, szegény lakosság
Minden bűnével együtt a Pinochet-féle katonai junta létrehozta Dél-Amerika egyik legprosperálóbb gazdaságát. Az üzleti élet deregulációja, valamint a vízszolgáltatás és egyes természeti erőforrások privatizációja révén az ország vonzóvá vált a külföldi tőke számára.
Ugyanakkor a radikális piacositás a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalmát teremtette meg, aminek a következményeit a mai napig nyögi az ország. Az OECD országai közül Chilében a legegyenlőtlenebb a javak elosztása: a jövedelemkülönbség 65 százalékkal nagyobb az OECD-átlagnál. A nemzeti összvagyon 25 százaléka fölött a népesség egy százaléka rendelkezik, a munkanélküliség tízszázalékos, és tízből hat családnak nincs elég jövedelme ahhoz, hogy fedezni tudja a havi kiadásokat.
2019-ben, amikor a metrójegy ára növekedni kezdett, a chileiek berágtak az uralkodó osztályra. A zavargások Santiagóban kezdődtek, és átterjedtek az egész országra. Azonban a tömegközlekedés költségeinek emelkedése csak a gyújtópont volt: a megmozdulások hamar rendszerellenes, formátlan népharaggá dagadtak. A tüntetők a megélhetés magas költségei, a korrupció, a privatizáció és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen vonultak utcára.
A széles körű elégedetlenség aztán egy konkrét követelésben csúcsodott ki: le kell váltani az 1980-ban elfogadott, azaz a Pinochet-korszak idején született alkotmányt. Az új alaptörvényről jövőre népszavazáson döntenek, a törvényt jelenleg egy alkotmányozó nemzetgyűlés szövegezi, melyben a világon elsőként a nemek és őshonos népcsoportok népességarányosan vannak képviselve. A társadalmi elégedetlenség bedöntötte a leköszönő jobbközép elnök, Sebastian Pinera népszerűségét, és lendületet adott olyan politikai szereplőknek, akik radikálisan máshogy képzelik el az ország jövőjét.
Diákvezér a világ végéről
Boric az ország legdélebbi területéről, a Magellán-szoros északi partjáról származik. A 19. században szülővárosába, a patagóniai Punta Arenas-ba több tízezer horvát bevándorló érkezett, így nem véletlenül cseng szlávosan az új elnök vezetékneve. Boric emellett katalán felmenőkkel is rendelkezik. Aktivista tevékenységét már középiskolai tanulmányai alatt elkezdte, édesapja úgy emlékszik vissza, hogy már ekkor olyan üzeneteket helyezett gyerekszobája falára, mint hogy „az ész erőt ad”.
Később Boric jogot hallgatott a fővárosban, Santiágóban, de előbb lett képviselő, minthogy diplomát szerzett volna. Egy fontos diákszervezet elnökeként, tanulmányainak utolsó évében Boric az országszerte forrósodó diáktüntetések egyik vezetője lett. 2011 telén több ezer egyetemista foglalta el a kampuszát, hogy ingyenes, jó minőségű és széles rétegek számára hozzáférhető oktatási rendszert harcoljon ki. Végül az események átfogó reformokhoz vezettek, amiknek az eredményessége vitatott, ugyanis nem lett könnyebb állami iskolából kikerülve diplomához jutni.
A megmozdulások révén ugyanakkor több fiatal képviselői helyet szerzett a helyi és országos politikában. Habár Boric végül nem diplomázott le, a 2013-as áttörés idején több diákvezérrel együtt ő is mandátumhoz jutott a chilei törvényhozás alsóházában, ahol két cikluson át volt független képviselő.
Azóta több új baloldali formációban megfordult, de nyári, előválasztási sikeréig nem tartozott az országos politika élvonalába. A jelöltséghez szükséges 35 ezer aláírást is nehezen szerezte meg, mégis sikerült felülkerekednie az esélyesnek tartott kommunista Daniel Jaduén. Az elnöki széket a Convergencia Social (Társadalmi Összetartás) nevű párt jelöltjeként nyerte el, ami egy baloldali pártokat tömörítő koalíció, az Apruebo Dignidad (Jóváhagyom a méltóságot) tagja volt.
Boric egyaránt éles kritikusa a centrista és a szélsőbaloldali megoldásoknak: szerinte a mérsékelt, kompromisszumkereső jelöltek nem voltak képesek hatékonyan kezelni az egyenlőtlenséget, míg a hagyományos, szélsőbaloldali formációk elidegenítettek a szavazókat a venezuelai és nicaraguai autoriter rezsimek támogatásával. Az országban ezzel együtt továbbra is sokan tartanak egy venezuelaihoz hasonló fordulattól, hiszen Boric az Apruebo Dignidad égisze alatt a Kommunista Párttal is szövetségre lépett.
A jóléti állam ígérete
Boric az idén már a második győztes baloldali elnökjelölt a térségben, hiszen Pedro Castillo – kis túlzással szintén a semmiből érkezve– a nyáron megnyerte a perui választást. Az áttörés jövőre lendületet adhat a brazil és kolumbiai baloldali elnökaspiránsoknak.
Az alulról szerveződő kampány során Boric nem a fasizmus térnyerésével riogatott, holott Kast családja révén sok szállal kötődik a történelmi szélsőjobbhoz: bátyja, Miguel Kast a Pinochet-éra idején lett a központi bank elnöke, német édesapja pedig a náci párt tagja volt. Boric pozitív kampányt folytatott (a „Remény a félelem helyett” szlogen a 2008-as Obama kampányra emlékeztet), és jelöltsége alatt konkrét kérdésekre koncentrált.
A jóléti társadalom kiépítése mellett kötelezte el magát. Átfogó társadalmi változásokat ígér, végleges szakítást a Pinochet-éra neoliberális doktrínáival. Támogatja a diákhitel-tartozások eltörlését, a minimálbér emelését, az állami egészségügyi ellátás kiterjesztését, 45-ről 40-re csökkentené a heti munkaórák számát, valamint új, progresszív adónemeket vezetne be a magas jövedelműekre és a bányavállalatokra, amelyek Chile hatalmas rézkészletéből gazdagodtak meg. Központi ígérete a vízművek államosítása.
A második körre fordulva az elmúlt hetekben Boric mérsékeltebb hangot ütött meg, nehogy a centrista szavazókat Kast irányába lökje, de hangsúlyozta, hogy a kapitalizmuskritika nem választási stratégiai megfontolás nála, hanem meggyőződés.
Kenneth Bunker politikai elemző szerint a fiatal választók értékelték azt is, hogy Boric tabukat döntött a mentális betegségekről folyó diskurzusban, mivel évek óta nyíltan beszél kényszerbetegségéről (obszesszív-kompulzív betegség) és a pszichiátrián töltött idejéről.
Ráadásul a baloldali jelölt hangos támogatója a progresszív tábor identitáspolitikai követeléseinek: a nők, a nem-bináris nemi identitásúak és az őshonos kisebbségek bevonását is sürgeti. Támogatja a melegházasságot – amit decemberben legalizáltak is az országban –, ez is élesen megkülönbözteti volt ellenfelétől, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a társadalmat heteroszexuális párkapcsolatok tudják hatékonyan működtetni.
A „nagyon, nagyon nehéz” kormányzás
Boric legtöbbet vitatott javaslata a magánnyugdíjrendszer államira cserélése. A Világbank példaként hivatkozik a Pinochet-érában bevezetett rendszerre, ami hatékony megoldást kínálhat olyan fejlődő országok számára, amelyek nem engedhetik meg maguknak állami nyugdíj folyósítását. A rendszer lényege, hogy a chileiek a jövedelmük 10 százalékát egy társasági nyugdíjalapba fizetik, azonban egy felmérés szerint tízből hat chilei azt szeretné, ha állami nyugdíjrendszerre váltanának, mert a jelenlegi szisztéma csak csekély juttatásokat biztosít a nyugdíjasoknak.
A pandémia idején a kongresszus háromszor is megszavazta, hogy a dolgozók lehívhassák fizetésük 10 százalékát a nyugdíjalapból, ezzel segítve a munkahelyüket elvesztőknek. A közgazdászok szerint ez súlyos hatással lehet a leendő nyugdíjasokra.
„Lassan letérnek arról az útról, ami Chilét a felelősségteljes fiskális politika poszterfiújává tette” – nyilatkozta Alberto Ramos, a Goldman Sachs elemzője a Financial Times-nak. Ugyanakkor sok múlik azon, hogy a megnövekedett állami kiadásokat felelősségteljesen költik-e el. Az mindenesetre aggodalomra adhat okot a külföldi befektetők számára, hogy a képviselőházban Boric mindhárom alkalommal a nyugdíjtartalékok felvétele mellett szavazott.
Boric beiktatására csak márciusban kerül sor, de első komoly feladatát elnökként már a megválasztása utáni napon megkapta: helyreállítani az egyik leggazdagabb latin-amerikai ország renoméját a pénzügyi piacokon. Kis túlzással még véget sem ért az ünneplés, amikor a santiagói tőzsde és a peso zuhanásnak indult.
„A kormányzás nagyon, nagyon nehéz lesz, mert az új elnöknek folyamatosan tárgyalnia kell, üzleteket kötni és szövetségeseket keresni” – nyilatkozta Michael Shifter, az Inter-American Dialogue nevű agytröszt igazgatója az AFP-nek. Ha Boric már a ciklus elején kénytelen kompromisszumokat kötni, az gyengítheti „messianisztikus imázsát”, és csalódást keltő lehet a szavazói számára, akik a gyors változás reményében húzták be az ikszet a neve mellé. A kongresszusban nagyjából fele-fele a jobboldali, piacpárti és a baloldali, nagyobb újraelosztást szorgalmazó erők aránya. Így az elnöknek a következő négy évben egy szűk mezsgyén kell egyensúlyoznia a változást követelő választói akarat, az eredményes szövetségi politika és a gazdasági stabilitás között, ha úgy szeretné megreformálni Chilét, hogy az ország továbbra is „Latin-Amerika Svájca” maradjon.
