Nagyvilág

Az ellenzék segített Boris Johnsonnak szembeszállni a vírussal

Leon Neal / various sources / AFP
Leon Neal / various sources / AFP
„Némi veszélyben van a kormányfő” – mondta egy brit konzervatív lázadó honatya, miután 101 tory nem szavazta meg Boris Johnson kormányának vírusellenes intézkedéseit a parlamentben. Az ellenzék nélkül Johnson elbukott volna, így viszont szembeszállhat a szigetországban terjedő omikron variánssal. Megnyugvásra azonban nincs oka.

Kontinensünkön a koronavírus omikron változata Nagy-Britanniában terjedt el az elsők között. Az először Dél-Afrikában kimutatott verzió az Egyesült Királyságban már halálesethez is vezetett Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentése szerint. Ráadásul az utóbbi 24 órában 78 610 új fertőzéses esetet azonosítottak, ez az eddigi napi rekord, mivel a delta variáns által okozott negyedik hullám sem ért még véget, de már erősen terjed az új mutáció is. Az omikron terjedése miatt felgyorsították a harmadik oltások beadását, a kormányfő által idézett adatok szerint Angliában a felnőtt lakosság 45 százaléka, ezen belül a 70 éven felüliek 88 százaléka kapta már meg a hatáserősítő dózist.

Egyes hírek szerint a fertőzések 20 százalékát már az omikron okozotta, és Londonban napokon belül ez lehet a domináns vírusváltozat. Vannak olyan becslések, amelyek szerint naponta 200 ezren fertőződhetnek meg a szigetországban e variánstól. Mindeközben az Egyesült Királyság feloldotta a beutazási korlátozásokat, amelyek a Dél-afrikai Köztársaság mellett más, Afrika déli részén fekvő államokat is érintettek. Szakértők szerint ennek a korlátozásnak amúgy sem volt már sok értelme, amikor az omikronról kiderült: közösségi úton (azaz nem külföldiek által behurcolva) terjed Nagy-Britanniában.

Az, hogy egyre nagyobb ütemben adják át egymásnak az angolok az omikron-variánst, erősen aggasztja Sajid Javid egészségügyi minisztert, mondván, minden második-harmadik napon megduplázódik az esetek száma. A miniszterelnök pedig pártja, a konzervatívok (toryk) vonakodó parlamenti képviselőivel találkozva magyarázta nemrégiben, hogy nincs más választásuk: intézkedéseket kell hozniuk a vírus terjedésének lassítására. Johnson hangsúlyozta: egyelőre tisztázatlan, hogy az omikron valóban enyhébb tüneteket, enyhébb lefolyású betegségeket okoz-e, mint a korábbi vírusváltozatok.

Tolga Akmen / AFP Oltásra várakozók sorakoznak a londoni Covid-emlékfal mögött december 13-án

A CNN szerint azért aggasztó a helyzet, mert ha az omikron tényleg kevésbé súlyos is, mint a delta-variáns, a nagy terjedési sebesség miatt ahhoz vezethet, hogy több ember kerül kórházba, és nagyobb számban veszthetik el akár az életüket is a súlyosabban megbetegedettek. A vakcinák által adott védettség ugyanis az omikronnal szemben határozottan kisebbnek tűnik, mint a delta ellen, bár az mRNS-vakcinákból a harmadik adag jelentősen fokozza az immunrendszer ellenálló képességét az omikronnal szemben is.

Mindenesetre a kormány szigorú óvintézkedéseket tervezett, amelyeket a parlament elé vitt szavazásra. Ám Johnson kormányát sorozatos botrányok gyengítik, a kormányfő megítélése is történelmi mélypontra, mínusz 42-re süllyedt a napokban a YouGov nevű szervezet által végzett felmérések szerint.

Azaz a lakosság 66 százaléka elégedetlen vele, és csak 24 százaléka támogatja őt.

Ráadásul a szigorítások tervezett bevezetése előtt egy újabb kínos ügy pattant ki. Az új korlátozásokkal ugyanis az a konzervatív kabinet állt elő, amelyről pár napja kiderül, hogy a tavaly karácsonyi korlátozások idején Johnson munkatársai bulikon és partikon röhögcséltek a szigorú Covid-ellenes szabályokon. Johnsonnak ezért a parlament előtt kellett bocsánatot kérnie. A britek felháborodását jelzi, hogy egymillióan akarnak részt venni a Downing Street 10., tehát a miniszterelnökség elé – provokációból – szervezett rave-partin.

Johnson egy hete elismerte: akik a szabályokat alkotják, nem csinálhatnak viccet a szabályokból. Azt viszont nem ismerte el, hogy ő maga is részt vett volna ilyen „szabálysértő” partikon tavaly, bár erről sokat pletykálnak. A tavalyi bulik idei nyilvánosságra kerülése nyomán eddig csak Johnson egy korábbi sajtótitkára mondott le, természetesen az ellenzék ezzel nem volt megelégedve.

Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki párt, a Munkáspárt vezére alig egy hete még azt mondta, hogy bolondot csinálnak az emberekből a kormány alkalmazottai. És feltette a kérdés Johnsonnak: van-e még erkölcsi tekintélye arra, hogy az országot egy világjárvány idején vezesse? A szintén ellenzéki Skót Nemzeti Párt vezérszónoka pedig lemondásra szólította fel Boris Johnsont, vagy ha erre nem lenne hajlandó, akkor szerinte el kellene őt távolítani a miniszterelnököt a posztjáról.

Egészen más volt viszont a hangulat most kedden a Westminsterben, amikor Johnsont nem az ellenzék hurrogta le, hanem saját párttársai. A konzervatív párton belül ugyanis eleve vannak jó páran, akik nem túl lelkes hívei az extravagáns miniszterelnöknek, és már régóta lázadoznának ellene.

Most viszont a legbefolyásosabb hívei közül éppen azok zendülnek, akik a brexit levezénylésekor, a rivális politikusok megbuktatásakor, illetve Johnson hatalomra kerülésekor még lelkesen támogatták őt. Azokról a jobboldali konzervatív-liberálisokról van szó, akik a szabadság korlátozását látják a Covid-ellenes intézkedésekben, és ezért lázadoznak most saját kormányuk ellen.

WIktor Szymanowicz / NurPhoto / AFP Egy börtönruhát viselő tüntető plakátot tart a kötelező oltások elleni tiltakozás során

Így történhetett meg az, hogy kedden a brit parlamentben 101 konzervatív képviselő szavazott a Johnson-kabinet javaslata ellen. Ezek az előterjesztések a koronavírus elleni védekezés szigorítását tartalmazták. Közülük a legvitatottabbat végül 243 honatya voksával fogadták el. Ez nem lehetett volna lehetséges anélkül, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Munkáspárt ne támogassa a kormányt. (A konzervatívok 80-nál több képviselőjük átszavazását nem engedhetnék meg a többség elvesztése nélkül.)

Az ellenzék viszont megmentette kedden Boris Johnson konzervatív kormányát a bukástól. Az egyik lázadó tory, Geoffrey Clifton-Brown azért szerdán is figyelmeztette Johnsont: „némi veszélyben van” mostantól. Ez igaz, hiszen

a konzervatív mandátumok több mint negyedét nem tudhatta maga mögött a kulcsfontosságú szavazáskor.

Clifton-Brown szerint ha Johnson nem fogja fel, hogy milyen helyzetben van, akkor még nagyobb bajba kerülhet, mert néhány tory képviselő elgondolkozhat a kormányfőcserén.

Az ellenzék viszont ebben a helyzetben felülemelkedett a pillanatnyi érdekein. Keir Starmertől a BBC már a szavazás előző napon bejátszotta azt a nyilatkozatot, amelyben az oltások fontosságát hangsúlyozta, és a kormányzatot a korlátozások ügyében támogatásáról biztosította, gyakorlatilag a Johnson által javasolt intézkedések pártállástól független támogatása mellett érvelt. Johnson így fő politikai riválisa segítségével vészelte át az ellene indított eddigi legnagyobb zendülést a parlamentben.

Egyebek mellett a kötelező Covid-pass-ról, a magyar védettségi igazolványhoz hasonló igazolásról döntöttek a képviselők. Ez azt jelenti, hogy vagy negatív teszttel, vagy oltási igazolással kell rendelkezniük azoknak, akik nagyobb rendezvényeken akarnak részt venni Angliában. Az intézkedés szerdától lépett életbe, és olyan belső terekre, buli- és éjszakai szórakozóhelyekre vonatkozik, ahol több mint ötszáz ember tartózkodhat. Kültéri eseményeknél a négyezer főnél nagyobb rendezvényekre érvényes a szabályozás, illetve minden helyszínre, ahol több mint tízezer ember van jelen egyszerre.

TOM NICHOLSON / POOL / AFP Boris Johnson hallgatja, ahogy Sajid Javid egészségügyi miniszter beszél sajtótájékoztatójukon a Downing Streeten

Ezt a javaslatot 243-an szavazták meg – ekkor volt a konzervatív kabinetnek a legnagyobb szüksége az ellenzéki Munkáspárt segítségére, hiszen a jobboldali rebellisek száma itt a százat közelítette a toryk között. Hatvanhárom tory képviselő szavazott az ellen a javaslat ellen is, amely szerint az NHS, a brit egészségügyi szolgálat „frontvonalban” dolgozó tagjait kötelezően be kell oltani. A kötelező maszkhasználatról is döntöttek a nyilvános belső terek többségére vonatkozóan, noha 38 konzervatív honatya ekkor is leszavazta Johnsonék előterjesztését.

Az intézkedések egy része csak Angliára vonatkozik (az Egyesült Királyság más részeire nem), és ezek közül az egyiket teljes egyetértésben fogadta el a brit parlament. Ez arról szólt, hogy a teljes körűen beoltott személyek naponta elvégzett tesztek révén kiválthatják magukat az eddig számukra kötelezően előírt egyes karanténszabályok alól. Ez arra vonatkozik, ha valaki kontaktszeméllyé vált, azaz érintkezésbe került olyannal, aki Covid-fertőzött, ilyenkor ezentúl nem kell elkülönítésbe vonulnia.

Az egészségügyi miniszter szerint ezek az intézkedések azért voltak szükségesek, hogy lelassítsák az omikron terjedését, és időt nyerjenek a harmadik oltások beadására. A tory lázadók szerint ugyanakkor az intézkedések az emberek szabadságát korlátozzák, ráadásul ezt aránytalanul nagy mértékben teszik.

Starmer szerint a lázadók jelentős csapást mérnek a kormányfő amúgy is megtépázott tekintélyére. A Munkáspárt vezetője most mégsem követelte nyíltan Boris Johnson lemondását. A brit sajtó amúgy is azt tanácsolja most az ellenzék vezérének: amennyiben meg akarja buktatni Boris Johnson kormányát, akkor elég, ha egyetért vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik