MTI/EPA/Clemens Bilan
Nagyvilág

Megválasztották Németország új kancellárját

Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag) – írja az MTI. A 736 fős parlamentben 707 képviselő vett részt a kancellárválasztáson, és 395-en támogatták a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusát. Ez 26-tal több a minimálisan szükséges 369-nél. Olaf Scholz a második világháború utáni Németország kilencedik – és negyedik szociáldemokrata – kancellárja.

Elődje, a 2005-ben hivatalba lépett Angela Merkel négy ciklus – 5860 nap – után, önként távozik a tisztségéből. Olaf Scholz megválasztása után Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök hivatalában átveszi megbízólevelét, majd a Bundestagban leteszi hivatali esküjét.

Olaf Scholz kormányát az SPD, a Zöldek és liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója alkotja. A minisztereket  a szövetségi elnök nevezi ki, majd ők is leteszik a hivatali esküt a Bundestagban, ugyancsak szerdán. A Scholz-kormány 2005 óta az első szociáldemokrata vezetésű kormány Németországban, és az első olyan kormány az ország második világháború utáni történetében, amelyet három partner alkot.

Kapcsolódó
Célegyenesben az új német kormány megalakulása, és ennek nem örülhetnek Orbánék
Bemutatta az új német kormány három pártja a koalíciós szerződést. Az Orbán-kormány a Zöldek által levezényelt külpolitikai irányváltás miatt aggódhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.