Nagyvilág

Élve égettek el fiatal civileket mianmari katonák

AFP
AFP

Tizenegy falusit, köztük hat kamaszt gyújtottak fel élve az ország északnyugati részén mianmari katonák kedden – írja helyi forrásokra és szemtanúk beszámolóira hivatkozva az MTI. A közösségi médiában megjelent felvételeken és fényképeken elszenesedett holttestek voltak láthatók hátrakötött kézzel.

Médiaértesülések szerint száz katona rohanta le a mianmari Szagaing térségben található Don Taw faluját kedd reggel.

Az egyik áldozat családtagja arról számolt be, hogy a huszonkét éves testvérét, aki egyetemi hallgató volt, menekülés közben fogták el a katonák, mielőtt megölték.

A 2021 áprilisában a katonai junta ellenzékéből alakult csoport, azt úgynevezett nemzeti egységkormány egyik szóvivője nyilvánosságra hozta a meggyilkoltak névsorát. A legfiatalabb áldozat mindössze tizennégy éves volt. A szóvivő közleményében azt írta: a hadsereg tevékenysége kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát.

Mianmarban a hadsereg február elején, a parlament megalakulása előtt pár órával hajtott végre erőszakos hatalomátvételt, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Csí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több politikusát őrizetbe vették. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a tavaly novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást az NLD nyerte. A puccs óta az országban káosz és erőszak pusztít, a hadsereg pedig máig tartó könyörtelen támadásokat indított a tiltakozó lakosság ellen.

A Politikai Foglyokat Támogató Szövetség (AAPP) szerint a puccs óta legalább ezerháromszáz ember vesztette életét és több mint tízezret letartóztattak. Hétfői hír, hogy a hetvenhat éves, 1991-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Aung Szan Szú Csít négy év börtönbüntetésre ítélték a hadsereggel szembeni uszításra és a Covid-szabályok állítólagos megszegésére hivatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik