Nagyvilág koronavírus

Nigériában már októberben megjelent az omikron variáns

Nigériában már hetekkel azelőtt megjelent a koronavírus omikron variánsa, hogy Dél-Afrikában azonosították volna azt – írja a Reuters a helyi járványügyi hatóság közleményére hivatkozva. A nigériai szakértők több mintát is megvizsgáltak és egy októberben begyűjtött mintában azonosították az omikront. Részleteket ugyanakkor nem közöltek.

Az AP hírügynökség kedden írt arról, hogy legfrissebb adatok szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg már azelőtt végigfuthatott több országon, hogy a védekezésre felkészülhettek volna. A szakemberek ezt arra alapozzák, hogy az első, omikronnal összefüggésbe hozható megbetegedéseket két, egymástól távol eső országban észlelték, Hollandiában pedig már azelőtt jelentették a variáns felbukkanását, hogy a dél-afrikai hatóságok riadót fújtak volna.

A WHO főigazgatója kedden aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az omikron variáns miatt egyes országok általános korlátozó intézkedéseket vezetnek be, ezek ugyanis a WHO szerint nem feltétlenül szükségesek és igazságtalanul büntetik az afrikai országokat.

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik