Nagyvilág koronavírus

Előbb kezdik el kiszállítani az 5-11 évesek Covid-vakcináját

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban, így Magyarországon is, a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen kifejlesztett védőoltást – írt a német szövetségi egészségügyi miniszter tájékoztatása alapján az MTI.

Jens Spahn Twitter-bejegyzésében azt írta:

sikerült elérnünk, hogy az 5-11 éves gyerekek számára az oltóanyagot egy héttel korábban szállítják az egész EU-ban, erről a gyártó biztosított minket.

Ez a világjárvány közepette jó hír, és „fontos a szülőknek és a gyerekeknek, akik meg akarják védeni magukat” – írta a miniszter.

Jens Spahn a napokban az egyik tájékoztatóján elmondta, hogy Németország az első szállítmányokkal 2,4 millió adagot kap majd a kétdózisú vakcinából, így a 4,5 millió oltható kisgyermek nagy részét gyorsan be lehet oltani. Újabb szállítmányok 2022 első hónapjaiban várhatók.

Az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már november 25-én hozzájárult a Pfizer/BioNTech-féle gyermekvakcina közösségi forgalmazásához. Az engedélyezés és a szállítás közötti viszonylag hosszú időre azért van szükség, mert az oltóanyag ugyan nem más, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de az adagolás alacsonyabb – 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis –, ezért máshogyan kell megtölteni a szérumot tartalmazó ampullákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik