Nagyvilág

Erdogan könnygázt és gumilövedéket vetett be az erőszak miatt tüntető nők ellen

ZEYNEP KURAY / AFP
ZEYNEP KURAY / AFP

A török rendőrség csütörtökön könnygázt és gumilövedéket vetett be, hogy visszaszorítsa azt a több ezer embert, köztük sok nőt, akik Isztambul utcáira vonultak a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napja alkalmából – írja az AlJazeera hírcsatorna. A tiltakozók azt követelték az ország vezetőitől, hogy Törökország gondolja át, és csatlakozzon újra az Isztambuli Egyezményhez. A negyvenöt ország által aláírt egyezményhez 2011-ben Törökország elsőként csatlakozott, idén júliusban azonban szintén a török kormány volt az elő, amelyik kilépett belőle. Recep Tayyip Erdogan elnök a kilépést azzal indokolta, hogy a kezdeményezést

eltérítették a homoszexualitás normalizálására törekvő emberek.

Törökországi nők a csütörtöki megmozduláson kívül már kétszer szerveztek tömeges tüntetést a kilépés miatt, először márciusban, amikor Erdogan bejelentette a kilépési szándékát, majd júliusban, amikor a kilépés hivatalossá vált. Erdogan többek között azzal érvelt a kilépés mellett, hogy Törökországban a hatályos törvények már elegendő védelmet biztosítanak a nők számára, ám az országban működő nőjogi csoportok szerint az egyezménynek más funkciója van. Szerintük az inkább ütemtervet fogalmaz meg olyan fontos jogszabályokhoz, amelyeket a kormány soha nem hajtott végre maradéktalanul.

Az egyik tekintélyes helyi civil szervezet szerint 2021-ben eddig legalább 285 nőt öltek meg férfiak Törökországban.

Csütörtökön a török belügyminiszter maga is elismerte, hogy saját minisztériumi statisztikája szerint idén a nők ellen elkövetett emberölések száma meghaladta a tavalyi számot. A gyorsan emelkedő fogyasztói árak és a leértékelődő török líra szintén kisebb tiltakozásokat váltott ki országszerte a hét elején, ám a rendőrség gyorsan közbelépett, és szerda este több tucat embert őrizetbe vett Isztambulban. A csütörtöki nőjogi tüntetésen a résztvevők olyan szlogeneket skandáltak, amelyek Erdogan lemondását, valamint az Isztambuli Egyezményhez való újbóli csatlakozást szorgalmazták. Erdogan elnök ezzel szemben a feministákat hibáztatta, akik szerinte

minden mondatukat az Isztambuli Egyezménnyel kezdik.

A török elnök érvelése az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban feltűnő hasonlóságokat mutat a magyar kormányéval. A  Fidesz-KDNP tavaly a magyar parlamentben azzal utasította el az isztambuli egyezményt, hogy az szerintük „több területen visszalépést jelentene”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik