Nagyvilág

Szlovákia bocsánatot kért a roma nők kényszersterilizálása miatt

Hivatalosan is bocsánatot kért szerdán a szlovák kormány, mert a szocialista érában becslések szerint több ezer roma nőt kényszersterilizáltak – írja az MTI. A négypárti koalíciós kormány nyilatkozatban ítélte el az éveken át tartó jogsértéseket, és bocsánatot kért az érintettektől.

Szlovákia romaügyi megbízottja a honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a károsult nők számát csak becsülni lehet,

de feltételezhetően több ezren lehetnek.

A kormány tájékoztatása szerint 1966 és 1989 között az akkori hatóságok a kényszersterilizálást azzal a céllal hajtották végre, hogy visszafogják a roma kisebbség népszaporulatát. De egyes klinikákon még a rendszer bukását követően is – 1990-től egészen 2004-ig – jogellenesen nyomást gyakoroltak elsősorban a roma nőkre, hogy szülés után beleegyezésüket adják a sterilizáláshoz.

Jogvédő szervezetek és az Európa Tanács is évek óta követelték a szlovák vezetéstől, hogy ismerje el az emberi jogok múltbéli szisztematikus megsértését, és kérjen bocsánatot az áldozatoktól. Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán este a Twitteren üdvözölte a szlovák kormány döntését.

Most nagyon várom a gyors előrelépést a hozzáférhető és hatékony kompenzációs mechanizmus kidolgozásában

– írta bejegyzésében, amelyhez mellékelte korábban a témában írt levelét is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.