MTI / AP / Milwaukee megyei seriffi hivatal
Nagyvilág

Már hat áldozata van, de még ötrendbeli gyilkosságért felel a wisconsini ámokfutó

Vádat emeltek ellene. Ötmillió dollár az óvadék.

Többrendbeli gyilkosság miatt emeltek vádat a 39 éves Darrell Brooks ellen, aki a Wisconsin állambeli Waukesha városában múlt hét végén terepjárójával csaknem 70 embert elgázolt egy karácsonyi felvonuláson – írja az MTI.

A helyszínen öten haltak meg, később azonban – a legfrissebb rendőrségi bejelentés szerint – elhunyt egy nyolcéves kislány is.A hat halálos áldozat mellett több mint hatvanan megsérültek, köztük tizennyolc gyerek. Kilencen válságos állapotban kerültek kórházba, heten súlyos sérüléseket szenvedett.

Egyelőre ötrendbeli gyilkosság miatt emeltek vádat Brooks ellen. Az ügyben illetékes Waukesha megyei kerületi bíróság ötmillió dollárban határozta meg az óvadékot. A nyomozó hatóságok szerint Brooks szándékosan hajtott keresztül a rendőrségi lezáráson, egyenesen a felvonulók közé.

Joe Biden amerikai elnök elképesztőnek nevezte a gázolást, Ferenc pápa pedig táviratban fejezte ki részvétét Milwaukee katolikus püspökének.

Daniel Thompson helyi rendőrfőnök szerint Brooks nem sokkal korábban egy családi veszekedés részese volt, ez motiválhatta tettét. Arra továbbra sincs bizonyíték, hogy a tömeges gázolás terrorcselekmény lett volna.

A férfi ellen 1999 óta 16 bűncselekmény miatt emeltek vádat. A gázolás idején két eljárás még folyamatban volt ellene, az egyikben azzal vádolják, hogy szándékosan elgázolt egy nőt, miután egy benzinkútnál összeszólalkoztak.

Egy helyi riporter hétfőn nyilvánosságra hozta a megyei ügyészi hivatal levelét, amelyből kiderült: Brooksot az ámokfutás előtti napokban helyezték szabadlábra ezerdolláros óvadék ellenében. Az ügyészi hivatal belső vizsgálatot rendelt el a döntés ügyében.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.