Nagyvilág

Feladta magát Donald Trump volt főtanácsadója

Brendan SMIALOWSKI / AFP
Brendan SMIALOWSKI / AFP

Hétfőn feladta magát a Szövetségi Nyomozó Irodánál (FBI) Steve Bannonírja a CNN. A helyszínen tartózkodó sajtónak Donald Trump volt főtanácsadója azt mondta, „megdöntjük a Biden-rezsimet”. A CNN értesülései szerint Bannon hétfőn a bíróság előtt is megjelenik.

Bannon ellen pénteken emelt vádat az amerikai igazságügyi minisztérium a kongresszus megsértése miatt, miután megtagadta a tanúvallomást a január 6-i amerikai capitoliumi zavargások ügyében. A kongresszus megsértését egy évig terjedő börtönnel, illetve 100 ezer dollár pénzbüntetéssel rendelik büntetni az amerikai törvények.

A demokrata párti képviselők vezette amerikai képviselőház még októberben kezdeményezte Bannon felelősségre vonását, miután az elnöki előjogok elvére hivatkozva tagadta meg az együttműködést a bizottsággal. Az ügy ezt követően került az igazságügyi minisztériumhoz.

Az amerikai törvényhozás épületét január 6-án ostromolták meg Trump hívei az akkori elnök beszédét követően. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Trump sohasem ismerte el vereségét, és arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

Bannont azzal gyanúsítják, hogy előre tudott az erőszakba torkollt megmozdulások tervéről. Bannon a 2016-os elnökválasztás idején Donald Trump kampánymenedzsere volt, majd hét hónapig tanácsadóként dolgozott a Fehér Házban. Az elnök 2017 nyarán bocsátotta el.

A volt főstratéga 2018 tavaszán Magyarországon is járt: a Várkert Bazárban tartott előadásáért 20 ezer dollár jogdíjat kapott, amelyet közpénzből fizetett a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik