Nagyvilág koronavírus

Szombattól részleges lezárások jönnek Hollandiában

Nyár óta először újra lezárások jönnek egy nyugat-európai országban – számolt be a Guardian. Mark Rutte holland miniszterelnök ugyanis bejelentette, hogy a járványhelyzet romlása miatt ismét szigorítják az intézkedéseket.

Szombattól a nem alapvető szükségletek szerinti termékeket árusító üzleteknek legkésőbb este hatkor be kell zárniuk, az éttermek legfeljebb este 8-ig lehetnek nyitva.

A színházak és a mozik nyitva maradnak, de a hivatásos sporteseményeket zárt kapuk mögött kell megrendezni, így nem lesznek nézők a holland fociválogatott Norvégia elleni meccsén sem november 16-án.

Ismét bevezetik a másfél méteres kötelező távolságtartást, és a magánlakásokon legfeljebb négy, 13 évnél idősebb vendéget lehet majd fogadni. Ahol csak lehet, újra alkalmazni kell az otthoni munkavégzést is.

Mark Rutte azt mondta, bár Hollandiában a túlnyomó többséget beoltották, a rekordot döntögető fertőzés számok és az intenzíven kezeltek számának növekedése miatt szükség van a három hétig tartó részleges lezárásra.

A romló számok miatt hétfőtől Felső-Ausztriában és Salzburgban is korlátozások lesznek, ott azonban csak a védettséggel nem rendelkezőket érinti: ők csak a legszükségesebb esetben hagyhatják el az otthonaikat.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik