Nagyvilág

Katonai puccs: megint letartóztattak négy minisztert Szudánban

ASHRAF SHAZLY / AFP
ASHRAF SHAZLY / AFP

Négy minisztert letartóztatását rendelte el a hatalmat október végén erőszakkal magához ragadó katonai vezető Szudánban. Egy helyi televízió az AlJazeera szerint csütörtökön megerősítette a hírt, és azonosította a négy minisztert. Eszerint a kereskedelmi, a telekommunikációs, az információs miniszter valamint az ifjúsági és sportminiszter került letartóztatásba.

Abdel Fattah al-Burhan, a hadsereg vezetője, aki a katonai puccsot végrehajtotta, azután rendelkezett a civil vezetők letartóztatásáról, amikor az ENSZ és nyugati hatalmak nyomására az országban megpróbálták megoldani a politikai válságot. Az ENSZ szudáni különmegbízottja azt mondta, hogy a megbeszélések eredményeként megszületett egy lehetséges megállapodás a hatalommegosztáshoz való visszatérésről, beleértve a korábban házi őrizetbe vett Abdalla Hamdok miniszterelnök pozíciójába való visszahelyezését is.

Csütörtökön a fejlemények hatására újra tüntetés volt Szudánban, a demonstrálók elutasították a konfliktus tárgyalásos rendezését, és azt követelték, hogy a hadsereg vezetője távozzék a közéletből.

Az afrikia országban mindössze néhány évvel ezelőtt indultak el olyan folyamatok, amelyek a képviseleti demokrácia felé mozdították volna el az országot. A hatalommegosztáson alapuló átmeneti rendszerben a hadsereg és a civil politikia vezetés hasonló erővel képviseltette magát, ám az átmeneti megállapodás értelmében a hadseregnek a főhatalmat november közepéig kellett volna átadniuk a civil vezetőknek. A hadsereg parancsnoka, aki ebben az időszakban ideiglenesen az államfői jogosítványokat is gyakorolta, nemrég katonai puccsot hajtott végre az ország közvéleménye és a nemzetközi közösség széles körű felhaborodását kiváltva. A puccs hatására a nyugati hatalmak és a Világbank az országnak nyújtott segélyek befagyasztásával fenyegettek. A Szudánban október 25 óta kialakult válságos helyzetről itt írtunk részletesebben:

Kapcsolódó
Meg kell állítani a puccsjárványt – Szudán is visszafordult a képviseleti demokrácia kapujából
Hétfőre virradóra Szudánban a hadsereg átvette a hatalmat a polgári kormánytól, amelynek vezetőit letartóztatták. Veszélybe került a hosszú ideje zajló demokratizálódási folyamat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik