Nagyvilág

Kabulban 19-en meghaltak egy katonai kórháznál

MTI / EPA
MTI / EPA
Szemtanúk szerint az Iszlám Állam fegyveresei követtek el merényletet.

Két robbanás történt, majd lövöldözés tört ki egy kabuli katonai kórháznál kedden. Az egészségügyi minisztérium egyik illetékese szerint legalább 19 ember meghalt, ötvenen pedig megsebesültek a tűzharcban – írta az MTI. A helyszínre biztonsági erőket küldtek.

Az afgán kormány hivatalos hírügynöksége szemtanúkra hivatkozva azt közölte, a kórházban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei csaptak össze a biztonsági erőkkel.

Egy olasz segélyszervezet korábban a Twitteren tudatta, hogy a  helyszínről kilenc sebesültet vittek az általa működtetett kabuli kórházba.

A tálib kormány tájékoztatási miniszterének helyettese azt mondta a Tolo Newsnak, az első robbanás a kórház bejáratánál, a második – szemtanúk szerint tíz perccel később – a környékén történt. Bilal Abdul Karim szerint a támadók civileket vettek célba.

Mióta a szélsőséges tálibok augusztus közepén elfoglalták Kabult, és átvették a hatalmat az országban, az Iszlám Állam támadások sorozatát hajtotta végre mecsetek, és más afgán célpontok ellen.

A négyszáz ágyas katonai kórház, amely az ország első köztársasági elnöke, Szardar Mohammed Daud Hán nevét viseli, abban a kabuli városnegyedben van, ahol korábban diplomáciai képviseletek voltak.

Az intézményt a védelmi minisztérium működteti. Négy éve, 2017-ben dzsihadisták több mint harminc embert öltek meg ugyanebben a kórházban. A helyi lakosok által megosztott fotókon füst gomolyog a városnegyed felett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik