Nagyvilág

Lemondott az észak-macedón miniszterelnök

MTI/EPA/Nake Batev
MTI/EPA/Nake Batev

Lemondott vasárnap este Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök pártjának gyenge önkormányzati választási eredménye miatt – írja az MTI.

A szociáldemokrata pártnak, amely a kormánykoalíció vezető ereje, a vidéki városoknak még a negyedében sem sikerült megszereznie a polgármesteri tisztséget, a fővárosban, Szkopjéban pedig elvesztette azt.

Az önkormányzati választásoknak vasárnap volt a második fordulója. A kormányfő előre bejelentette, hogy ha pártja nem nyeri el a szkopjei polgármesteri tisztséget, akkor lemond.

Zaev közölte sajtóértekezletén, hogy felelősséget vállal pártja gyenge szerepléséért, és pártelnökségéről is lemond. Hozzátette viszont, hogy nincs szükség előrehozott parlamenti választásokra. Ugyanis a koalíciós pártok a törvény értelmében választás nélkül is megállapodhatnak abban, hogy ki legyen az új miniszterelnök.

Hrisztijan Mickoszki, a jobboldali ellenzéki VMRO-DPMNE párt vezetője azonban kijelentette, hogy előrehozott választásokat kell tartani. A szociáldemokraták vezette pártszövetség a tavalyi parlamenti választásokon csak kevéssel tudta legyőzni a VMRO-DPMNE-t, a 120 képviselői helyből 62 az övék.

Zaev 2017 óta miniszterelnök, és vezetése alatt nyílt meg az ország lehetősége az Európai Unióhoz való csatlakozásra, mert kormánya beleegyezett abba a Görögországgal évtizedek óta fennálló névvitában, hogy az ország neve elé odategyék az észak jelzőt. Az EU azonban egyelőre nem adott szabad jelzést a csatlakozási tárgyalásoknak. Viszont a volt jugoszláv tagköztársaság immár Észak-Macedónia néven tavaly csatlakozott a NATO-hoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik