Nagyvilág

Megtalálták egy 23 éve eltűnt nő autóját: emberi maradványok voltak benne

NBC News
NBC News
Egy több mint két évtizede lezáratlan eltűnési ügyet sikerült lezárni egy önkéntes csapat munkájának köszönhetően, Arkansasban.

A várandóssága kilencedik hónapjában járó Samantha Jean Hopper és kétéves kislánya, Courtney Holt eltűnését 1998. szeptember 11-én jelentették be szeretteik, az ügy pedig több mint 23 éven át megoldatlan maradt. Kedden egy önkéntesekből álló civil szervezetnek köszönhetően sikerült pontot tenni a végére – írja az NBC.

Amikor utoljára látták, az anya az autójával egy koncertre indult, csak előbb még be akart ugrani valahová, ahol a kislányára vigyáztak volna, de sohasem érkezett meg. A rendőrség azóta eltűntként tartotta nyilván őket.

Egy megoldatlan ügyek felderítésére szakosodott, Adventures With Purpose nevű civil szervezet munkatársai egy szonár segítségével, október 26-án találtak egy autót az Arkansas folyóban, két és fél méterrel a víz alatt. A jármű típusa és színe is megfelel annak az autónak, melyben Hopper és a kislánya eltűntek. A roncsban emberi maradványokat találtak, melyeket a Little Rockba küldtek, egy bűnügyi laborba, azonosításra.

Dezarea, Hopper időközben felnőtt másik lánya közleményben azt írta, a felfedezés végre megkönnyebbülést, lezárást jelenthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik