Nagyvilág

Eltévedt a hegyekben, de nem vette fel a telefont a mentőcsapatoknak, mert ismeretlen számról hívták

Getty Images
Getty Images

Colorado állam legmagasabb hegységében tévedt el és 24 órán keresztül bolyongott egy férfi, akinek segítségére mentőcsapatok indultak, de nem vett tudomást róluk, mert ismeretlen számról próbálták elérni, írja a Guardian.

A cikk szerint október 18-án este 8 óra körül jelentették a túrázó eltűnését, aki nem talált vissza a kiindulási pontjához a Mount Elbert hegyen.

A helyi mentőcsapatok azonnal akcióba léptek. Hívták, írtak és hangüzeneteket is küldtek neki, de ezek egyikére sem reagált.

Éjszaka nem sikerült megtalálni a 4401 méteres csúcs környékén a férfit, ezért reggel folytatták a kutatást. Végül másnap reggel 9 óra 30 perc körül a tűzrakó helyénél került elő, ahová valahogyan sikerült visszasétálnia. Akkorra már egy teljes napja úton volt.

A férfinek saját elmondása szerint fogalma nem volt róla, hogy bárki is keresi őt.

A hatóságok ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet, hogy ha valaki eltéved túrázás közben, és ismételt hívásokat kap egy ismeretlen számról, akkor azért vegye fel a telefont, legalább annyi időre, hogy megerősítse, biztonságban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik